.png)
2024. szeptember 10.
•
.png "Alice Walker: Bíborszín")
Ritka az olyan könyv, ami ennyire mély nyomot tud hagyni bennem, mint Alice Walker Bíborszín című regénye. Minden mondata fáj, de minden sora mögött ott van a remény is, amit egy lélek tiszta hangja visszhangoz felénk. Egy kedves, szinte még gyermeki női hang, ami a legelnyomottabb sötétségből tör elő, és olyan életigenlő energiával közvetít, hogy muszáj odafigyelni rá. A könyv olvasása közben végig azt éreztem: a történettel együtt egy lélek nagyságának születését követhetem.
Celie hangján keresztül, levelek formájában tárul fel előttünk egy olyan világ, ahol az afroamerikai nők sorsa a fájdalom, a hallgatás és a láthatatlanság. Ilyen sötétségben, nehéz lehet utat találni a fény felé, de Celie ösztöne kitartóan tart afelé az ösvényfelé, ami járható lehet számára. Lassan megtanulja kimondani a vágyait és az igazságot, megerősödik, felnő, átalakul és közben kezébe tudja tartani saját sorsának iráányítását. Fejlődése gyönyörű ívet jár be, míg végül azon a magabiztos hangon tud szólni, ami rám is inspirálóan tudott hatni.
Hát, mondom, mindnyájunknak el kell indulni valahonnét, ha jobbra akarunk vergődni, és a saját énünk esik leginkább a kezünk ügyébe.
A Bíborszín egyik legerősebb motívuma a női kapcsolatok ereje. Shug Avery, Sofia, és a többi nők azok a karakterek, akik segítenek Celie-nek meglátni, hogy lehet másként is élni. Szeretem ezeknek a nőknek az életszerű ábrázolását, erejüket, hibájukat, botlásaikat, azt hogy mindig van egy leheletnyi gondolat, ami Celie-nek és az olvasónak is kiszól, hogy nem mindig a nagy, radikális dolgokban kell keresni a megoldást, mert olykor lehet, hogy elég egy mosoly, egy ölelés, vagy egy megosztott titok is. Előfordul, hogy ellentétek vannak köztük, de félre tudják tenni, ha valamelyikük segítségre szorul, ez a fajta női összetartás példaértékű.
Celie hosszú ideig Istennek ír leveleket, de ez az Isten eleinte távoli, szigorú, férfias. A regény egyik legszebb fordulata, amikor Celie felismeri: Isten nem csupán a Bibliában lakik, hanem ott van a virágok színében, a napfényben, egy nő mosolyában. Ez a felismerés végre felszabadítja.
Kedves csillagok, kedves fák, kedves ég, kedves emberek. Kedves Minden. Kedves Jóisten.
A regény címe - Bíborszín - nem véletlenül lett szimbólum. A bíbor szín egyszerre a fájdalom, a seb, de egyben a szépség, a méltóság és az élet színe is. Alice Walker prózája lírai, mégis letisztult. Minden szava céltudatos, minden sor mögött ott van egy másik, eddig ki nem mondott történet. Azoké a nőké, akik nem mernek kiállni és elmondani a sajátjukét, akik nem elég bátrak, hogy hallassák a hangjukat.
Véleményem és ajánlás
Nagyon szerettem ezt a történetet. A Bíborszín egyszerre megrázott és inspirált. Megmutatta, hogy az önazonosság keresése nem egyszerű, de a befektetett munka végül megtérül.
Ajánlom mindenkinek, aki hisz a női történetek erejében, aki szeretne elmélyülni egy igazán lírai, mégis realista történetben, és aki nyitott arra, hogy egy másik kor és kultúra női tapasztalatain keresztül újraértelmezze saját érzéseit. Különösen azoknak, akik értékelik az
érzelmi mélységet és a társadalmi igazságosság témáját az irodalomban.
KÖNYVADATLAP
Alice Walker
Bíborszín
Regény/Klasszikus
340 oldal
Európa
Alice Walker (Georgia, 1944. február 9.) amerikai író, költő. A feminista mozgalom egyik fő képviselője. A Nemzeti Könyvdíj (National Book Award) első női afroamerikai nyertese. Művei eddig több mint 15 millió példányban keltek el.
Bíborszín című, 1982-ben megjelent, Pulitzer-díjas, Steven Spielberg által 1987-ben megfilmesített levélregényének üzenete időn és téren átívelő. A túlélés legelemibb, örök érvényű szabályára tanítja meg az olvasót: soha ne add fel!
„Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni se tudok, mongya egy hang mindenkinek, aki odahallgat. De itt vagyok.” A történet főhőse a szexista szabályok fogságában vergődő Celie. A kiúttalanságból kezdetben a spiritualitás világában próbál megnyugvást és feloldozást keresni, aztán felismeri az egyház fehér férfiak által uralt álszent, képmutató világát. Ráébred, hogy az emberi lét értelmét a jelenben is érdemes megtalálni. Emberi, női, szexuális és kreatív öntudatra ébredése izgalmas és megrázó olvasmány. A főhős minden értelemben vett önmagára találását nyelvileg is végigkísérhetjük, köszönhetően az értő fordításnak.
Bíborszín című, 1982-ben megjelent, Pulitzer-díjas, Steven Spielberg által 1987-ben megfilmesített levélregényének üzenete időn és téren átívelő. A túlélés legelemibb, örök érvényű szabályára tanítja meg az olvasót: soha ne add fel!
„Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni se tudok, mongya egy hang mindenkinek, aki odahallgat. De itt vagyok.” A történet főhőse a szexista szabályok fogságában vergődő Celie. A kiúttalanságból kezdetben a spiritualitás világában próbál megnyugvást és feloldozást keresni, aztán felismeri az egyház fehér férfiak által uralt álszent, képmutató világát. Ráébred, hogy az emberi lét értelmét a jelenben is érdemes megtalálni. Emberi, női, szexuális és kreatív öntudatra ébredése izgalmas és megrázó olvasmány. A főhős minden értelemben vett önmagára találását nyelvileg is végigkísérhetjük, köszönhetően az értő fordításnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése