Lara története arról szól, hogyan engedett el egy hollywoodi karriert és hogyan talált vissza önmagához. Ann Patchett regényében egy olyan élet ívét követhetjük, ahol nem a külvilág zajai, hanem a belső döntések határozzák meg a fordulópontokat. A Tom Lake középpontjában az a kérdés áll, milyen történeteket osztunk meg egymással és mit tartunk meg magunknak. 

Lara, a volt színésznő jelenleg a családi cseresznyefarmon él, és a Covid-zárlat alatt három felnőtt lányával együtt tölti az időt. A szüret közben elindul a beszélgetés: a múlt darabkái lassan, rétegenként bukkannak elő. Egy híres színésszel való kapcsolata, a színpad világa, és az az idő, amikor más úton is elindulhatott volna. 

Elsőre nem tűnik különösebben eseménydúsnak a regény: egy család a pandémia idején együtt dolgozik a cseresznyefarmon, közben beszélgetnek, főznek, szüretelnek. Mégis, már az első fejezetekben érezhető, hogy ez a történet nem a jelenről szól igazán. A kérdések a múlt felé vezetnek, a felnőtté vált lányok kíváncsisága pedig lassan rétegezi újra anyjuk alakját. Mi igaz abból, amit Lara elmond? Mit hallgat el és miért? 

A regény hangulata nyugodt, tele emlékkel, amelyekkel megtöltik azokat a napokat, amikor csendesebbé vált körülöttük a világ. 

A regény szerkezete váltott idősíkokra épül, Lara jelenlegi élete és a fiatalkori múltja váltakozik fejezetről fejezetre. A cseresznyefarm lassú ritmusa, a lányai jelenléte és a hétköznapi teendők biztosítják a keretet, a valódi történet mégis a múltban bontakozik ki. Ott, a Tom Lake nevű nyári színházi táborban, ahol Lara még színésznő volt, és ahol egy később híressé vált férfival is összefonódott az élete. 

A múlt színesebbnek, elevenebbnek tűnik, de Patchett sosem játszik rá a nosztalgiára. Éppen ellenkezőleg, visszatekintés helyett újrarendezés történik. Nem a régi dicsőség felidézése a cél, hanem annak megértése, miként alakultak a dolgok úgy, ahogy. És hogy azok a döntések, amelyeket akkor talán elhibázottnak hittünk, ma már egészen más fényt kapnak. 

A regény jelen idejű szála a farmélet, a pandémia alatti együttlét sok olvasó számára lassúnak, talán feleslegesnek tűnhet. A családi dinamika nem mindig hoz új információt, és van, hogy ismétlődőnek érződik. De épp ez a monotonitás emeli ki a múlt súlyát: a kontraszt, ahogyan az emlékek színesebbé teszik a csendes hétköznapokat. De az igazság kimondása mindig a jelenben történik meg, ott dől el, hogy Lara megossza-e lányaival, vagy megtartsa magának. 

Sokan vontatottnak érzik a jelenbeli részeket, és valóban, a cseresznyeszedés, a közös ebédek, a napi rutin nem visznek előre a hagyományos értelemben vett cselekményt. De számomra épp ezek a pillanatok voltak a legélhetőbbek. Ez a nyugodt, rendezett ritmus, ahol mindennek megvan a maga helye és ideje, most valahogy közelebb áll hozzám, mint a fiatalkori lángolás és a lehetőségek kavalkádja. Talán húszévesen még engem is elvarázsolt volna Tom Lake világa, de most, felnőttként, pontosan azt a csendes jelenlétet keresem, amit a farmon találtam. És ugyanígy szentelném a közösen töltött időt az emlékezésnek. 

A színház, a próbák feszültsége, a szerelem mámoros kiszámíthatatlansága mindannyiunkban ott izzik egy ideig. Hogy fontosnak érezzük magunkat, hogy valami nagy dolog részesei lehetünk, és hogy minden pillanat számít. A fiatalkori évekhez hozzátartozik ez az égés, az a fajta láng, ami nem tart örökké, de ami nélkül nem tudnánk elérkezni a csendesebb időkbe sem. Lara múltja épp ettől volt hiteles számomra: nem lett belőle legenda, csak egy történet, amit évtizedek múltán másképp értünk. 

KÖNYVADATLAP

Ann Patchett

Tom Lake

Regény

336 oldal

XXI. Század