Lisa See regényeinek rajongójaként kötelező volt számomra A tenger asszonyai. Az eddigi könyvei alapján arra számítottam, hogy folytatja a kínai nőkről, hagyományaikról szóló történeteket, de egészen mást kaptam. Ezúttal a koreai Csedzsu-szigetre kalauzolt el és egy egészen más világ tárult fel előttem.
A történetről
Jongszuk és Midzsa két eltérő háttérrel rendelkező kislány, akik ennek ellenére barátságot kötnek és együtt nőnek fel Csedzsu-szigeten, ahol mindketten henjók lesznek, női búvárok. Jongszuk egy tiszteletreméltó búvárcsalád gyermeke, míg Midzsát megvetik a faluban, mert egy japán kollaboráns apától származó árva. Mindennapjaik a veszélyes merülések és a történelem kegyetlen viharai mentén élik, egészen egy végzetes napig, amikor minden megváltozik és felbomlik kettejük szövetsége.
Első benyomások
Nagyon megörültem, hogy végre egy Csedzsun játszódó történetet olvashatok, ezért egészen másként is tekintettem erre a regényre. Eddig a koreai kosztümös sorozatok Csoszon-kori Csedzsuját isemrtem, ami a száműzöttek, politikai foglyok szigeteként élt a fejembe és érdekes volt látnom, milyen világ, társadalom növekedett ezen a helyen évszázadok alatt.
Éppen ezért fogott meg ennyire a társadalom felépítése, ez a sajátos félig-meddig matriatcháris berendezkedés, ahol a nők tartják el a családjukat és a falut. Míg a férfiak vigyáznak a gyerekekre és vezetik a háztartást, ezek a nők, a henjók oxigénpalack nélkül merülnek a sokszor fgyos tengerbe a zsákmányért. Szigorú szabályokra, vasfegyelemre épült a henjók közössége és meglepő volt látni a jelenkor eseményeinél, hogyan próbálták meg ezt a lassan kihaló ősi hagyományt intézményesíteni, megmenteni az utókor számára.
Vélemény
Hálás voltam a szerzőnek azért a kutató munkáért, amit ezúttal is bele tett a regényébe. A történeti háttér ismertetése elengedhetetlen része volt a két lány történetének, mert szerves részét képezték útjuknak, fejlődésüknek és tragédiájuknak.
Megismertem Csedzsu valódi szerepét, a japán megszállást, azt hogyan szakad ketté Korea, hogyan söpört végig a szigeten a hidegháború, hogy mennyit kellett elszenvedniük ezeknek az ebereknek, a szigetnek és ennek az országnak. Tartalmat, mélységet és kontextust adott Jongszuk és Midzsa tragédiáinak. Nemcsak szükségesnek, hanem fontosnak is tartom, emléleztetőnek az utókor számára, megismertetni a nyugati olvasókkal is, milyen rombolást tudnak okozni, ha nagyhatalmak egymásnak feszülnek és az ártatlan nép lesz az egész elszenvedője. És itt meg kell említenem Lisa See alapos kutatómunkáját, ami lehetővé tette, hogy ez a világ hiteles és eleven tudjon lenni. Éppen úgy, mint előző köteteiben, a
A Lótusz leánya vagy a
Tealevelek szárnyán regényeiben.
Megrázó és dühítő volt olvasni ezekről a kegyetlenségekről, bennem ilyenkor mindig felszínre jönnek a gondolatok: ennek az egésznek semmi értelme sincs. Pótolhatlan, értékes életek, kultúrák, szokások vesznek el a semmiért és közben a háború, a terror, a politika teljesen kifordítja magukból a gyenge jellemeket. Felfoghatalan, mennyi terv, jövőbeli lehetőség, fiatal élet vész el a hatalmi játszmák miatt. Nekem már ezért az üzenetért is érdemes volt olvasnom a könyvet.
De ennek a történetnek a szereplői mégiscsak A tenger asszonyai, köztük Jongszukkal és Midzsával. Midzsa nagyon sok olvasóban ébreszt ellenérzéseket és meg tudom érteni ezeket a hangokat, de megtudom érteni magát Midzsát is. A családon belüli bántalmazás képes úgy összetörni valakit, hogy féljen, rettegjen cselekedni, jót tenni. Számunkra talán felfoghatatlan, érthetetlen az a terror, amiben eőszakos rendőr férje tartotta őt. Mégis, mikor Midzsa hallgatott, mikor szólnia kellett volna, nem tudtam nem azt gondolni, hogy bármilyen verést bevállaltam volna és másként döntök, mint ő. De nem tudhatjuk, nem tudhatom, mert nem voltunk az ő cipőjében, nem éltük az ő életét és neki is volt egy kisfia, akit féltett.
A sok tragédia közepette, Jongszunk veszteségei közül legjobban, mégis lányának tragédiája fájt. Nehéz erről most spoiler nélkül beszélni és arról, hogyan fonódott össze mindezek ellenére a két barátnő élete. Inkább Jongszuk szikár, erős alakját emelném ki, ezt a mindent túlélő asszonyt, aki idős kora ellenére még mindig merült a tengerben, mert ez volt az élete, ez volt a valódi gyökere, ami odakötötte Csedzsuhoz és az előtte élő asszonyokhoz, az emlékeihez.
Ajánlás
Ez a regény a kitartásról, a női szolidarításról és a soha be nem gyógyuló sebekről szól. Ajánlom azoknak, akik szeretik a mélyen rétegzett történeteket, a női sorsokat boncolgató témákat, szeretnének blelátni egy szinte imseretlen kultúra zárt világba.
Mennyire más a barátság! A barátainkat senki sem jelöli ki számunkra; mi magunk választjuk őket. Nem szertartások kötnek össze bennünket, vagy a kötelesség, hogy fiunk szülessen; a barátainkkal a közös pillanatok a kapocs. A szikra, amely az első találkozáskor fellobban. A közös könnyek és nevetések. A megosztott, eltemetett és megőrzött titkok. Az ámulat, hogy van valaki, akivel semmiben sem hasonlítotok, mégis úgy megért téged, mint senki más a világon.
Édekességek
A veszélyeztetett kulturális örökség: A csedzsui henjo merülési kultúrát az UNESCO 2016-ban felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Míg az 1960-as években még több mint 20 000 nő merült a szigeten, ma már alig néhány ezren folytatják a hagyományt, és a búvárok döntő többsége 60, sőt 70 év feletti.
A szumisori (숨비소리) titka: A könyvben emlegetett különleges, fütyülő-sípoló hang, amit a merülők a vízfelszínre érve hallatnak, nem rituális gesztus, hanem életmentő biológiai technika: a hirtelen fellépő tüdőtágulást és az eszméletvesztést (a sekélyvízi ájulást) előzik meg azzal, hogy az elhasznált szén-dioxidot egyetlen éles, sípoló fújással préselik ki a tüdejükből.
Az 1948-as csedzsui mészárlás évtizedes tabuja: A regényben bemutatott április 3-i incidens Dél-Korea történelmének egyik legsötétebb, legvéresebb eseménye volt, amelynek során a becslések szerint a sziget lakosságának több mint 10%-át (14 000–30 000 embert) gyilkolták le a hatóságok. Dél-Koreában a demokratizálódás előtti katonai diktatúrák idején tilos volt nyilvánosan beszélni a tragédiáról; a hivatalos állami bocsánatkérésre egészen 2003-ig, No Mu Hjon elnök beiktatásáig kellett várni.
KÖNYVADATLAP
Lisa See
A tenger asszonyai
Regény
448 oldal
Libri
„Minden nő, aki a tengerbe merül, koporsót cipel a hátán…
Itt, a víz alatti világban nehéz élet terhét hordozzuk.
Nap mint nap élet és halál között egyensúlyozunk."
A dél-koreai Csedzsu-sziget komor sziklái között élnek a haenyeó asszonyok – bátor nők, akik egy lélegzettel merülnek a jeges tenger mélyére, hogy kagylót és algát hozzanak a felszínre. Közülük való Jongszuk és Midzsa, akik gyermekkoruktól elválaszthatatlanok.
Egyikük a búvárkollektíva vezetőjének a lánya, a másik egy kollaboráns elárvult gyermeke. Amikor Midzsa elveszíti a szüleit, Jongszuk családja befogadja, és a lányok szinte testvérekként nőnek fel. Japán árnyéka és a diktatúra azonban átformálja a sziget életét, és a történelem sodrása kegyetlenül próbára teszi a két nő barátságát is.
A tenger asszonyai évtizedeken átívelő történet, mely a japán megszállás időszakától a második világháborún és a koreai háborún át egészen napjainkig kíséri el a szereplőket. Lisa See érzékeny, elsöprő erejű regénye a női barátság, a túlélés és az emberi lélek mélységeinek megrázó története – egy világé, ahol a tenger egyszerre az élet forrása és a veszteségek tanúja.
.png)
.png "Lisa See: A tenger asszonyai")
Megjegyzések
Megjegyzés küldése