Kadono Eiko: Kiki, a boszorkányfutár
június 22, 2025.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
2025. június 11.
.png "Jean Webster Nyakigláb Apó / Kedves Ellenségem!")
Két könyv, aminek külön kis zúg jutott a szívemben
Jean Webster klasszikus ifjúsági történetei újra meg újra visszatérnek hozzám gyerekkorom hosszú, fülledt, unalmas nyarainak örökös társaiként. A Nyakigláb Apó és a Kedves Ellenségem! mindig tökéletes nyári olvasmányaim voltak: az elsőt egy „nagylány”-tól kaptam, aki elköltözött az anyukájától, és a könyveinek nem jutott hely az új lakásban; a másodikat anyukám vette egy nyaralásra, és megjegyzem, Szabó Magda Abigélje után a legtöbbször kézbe vett olvasmányom. Azóta sajnos új kötettel kellett pótolnom mindkettőt és épp ebből az apropóból olvastam most újra őket. A kedvenceim közé tartoznak, és nemcsak azért, mert jól megírt, szellemes, szerethető történetek, hanem mert különös módon mindig másra világítanak rá, attól függően, hogy épp hol tartok az életemben. Gyerekként kaland volt, felnőttként már női sorsok szövedéke.
A bejegyzésben most e két különleges regényről mesélek: levélformában írt történetekről, árva lányokról, önálló nőkről, nevetésről, hibákról és arról, hogyan válunk azzá, akik lenni szeretnénk.
Judy Abbott, az élénk fantáziájú árva lány
A történet középpontjában Jerusha Abbott - vagy ahogy hamarosan hívni kezdik, Judy - áll, aki egész gyermekkorát a John Grier Otthon falai között töltötte, mint árva. Egy nap azonban minden megváltozik: az árvaház egyik névtelenségbe burkolózó pártfogója úgy dönt, finanszírozza Judy iskolai tanulmányait, cserébe csak annyit kér, hogy a lány havonta írjon neki levelet a haladásáról. Mivel nem ismeri a nevét, alakját csak egy árnyékos folyosón látja meg villanásra, így Judy játékosan elnevezi őt „Nyakigláb Apónak”. A regény azon levelek gyűjteménye, melyeken keresztül végigkísérjük Judy belső fejlődését: ahogy megérkezik az iskolába, ahogy először él szabadságban, barátokat szerez, olvas, tanul, írni kezd és lassan, levélről levélre felnő.
Én szentül hiszek szabad akaratomban és cselekvőképességemben, és ez az a hit, amely hegyeket képes megmozgatni.
Judy sorai nemcsak tanulmányi beszámolók, hanem élénk, érzékeny reflexiók a világról, amelyet most ismer meg igazán. És miközben ő maga is formálódik, a levelekből egy különös, egyoldalú kapcsolat is kibontakozik, a titokzatos jótevő és a világra épp csak rácsodálkozó lány között.
A világ tele van gyönyörűséggel, csak rajtad múlik, hogy ráakadjál ezekre az örömökre, melyek lépten-nyomon eléd kerülnek.
A Nyakigláb Apó az egyik legkedvesebb könyvélményem. Judy története egyszerre bájos és inspiráló. Árva lányként kezdi, de a levelei nyomán új élet bontakozik ki előtte, és előttünk is. Számomra mindig is különösen fontosak voltak azok a történetek, ahol az élet mostohasága után mégis győz az élni akarás. Judy karaktere ugyanabba a sorba illik, mint Anne Shirley vagy Emily Starr: élénk, kicsit csélcsap, de rendíthetetlenül kíváncsi és érzékeny. Szeretem, ahogy a világra néz, kicsit naivan, de őszintén, és mindig valami szépet keresve benne.
Sallie McBride, a John Grier Otthon új igazgatónője
A történet ott folytatódik, ahol a Nyakigláb Apó befejeződött vagyis ugyanannál az intézménynél ahol Judy felnőtt, a John Grier Otthonnál. Ezúttal azonban nem Judy mesél, hanem legjobb barátnője, a társasági élethez szokott, energikus Sallie McBride. Amikor Sallie némi vonakodás után elfogadja az árvaház igazgatói posztját, még fogalma sincs róla, hogy ez az élmény örökre megváltoztatja őt. A regény ezúttal is levélformában íródott, Sallie a barátainak és többek között az árvaházat felügyelő, rendkívül komoly Dr. Robin MacRae-nek ír rendszeresen - egyeseket barátsággal, másokat szarkazmussal, vagy éppen nyílt csipkelődéssel megszólítva.
Emlékszel, amikor negyedéves korunkban Huxley leveleit olvastuk? Egyik mondata azóta is megmaradt az emlékezetemben: „Az ember életében mindig van egy Horn-fok, amin vagy túljut, vagy hajótörést szenved.” Rettenetesen igaz; csak az a baj, hogy az ember nem mindig ismeri fel a maga Horn-fokát. Néha ködben vitorlázik, és mire észbe kapna, már zátonyra is futott.
Ahogy haladunk előre, Sallie nemcsak a gyermekek sorsát próbálja jobbá tenni, hanem a saját világképét is átformálja. Az eleinte csak kötelességből vállalt munka lassan hivatássá válik, és ahogy ő maga is érik, egyre több felelősséget vállal. Megismerjük a gyerekeket, a nevelőket, az intézmény nehézségeit, mindezt Sallie ironikus, de szeretettel teli hangján keresztül. A Kedves Ellenségem! egy olyan nő története, aki a maga bizonytalan, botladozó, emberi módján válik hősnővé.
Hanem tudod, a világ legérdekesebb foglalatossága az emberi természet tanulmányozása. Azt hiszem, én valójában regényírónak születtem; az emberek egyszerűen lenyűgöznek.
Sallie karaktere elsőre talán könnyedebbnek tűnik, mint Judyé, hiszen vidám, csipkelődő, és látszólag semmi kedve az árvaházi munkához. Mégis, épp ez a kontraszt adja a regény lelkét. Ahogy belecsöppen az igazgatói szerepbe, úgy küzd meg újra és újra önmagával, előítéleteivel, az intézmény rideg falai között lappangó emberi sorsokkal és mindezt elképesztő humorral és szívvel teszi. A Kedves Ellenségem! számomra mindig is arról szólt, hogy a valódi felnőtté válás nem hirtelen történik, hanem rengeteg kis lépésből, kínos felismerésekből, és néha egy kis öniróniából áll össze. Sallie karaktere megmutatja, hogy vezetni annyit jelent: fejlődni, és közben hagyni, hogy mások is változzanak körülöttünk.
Két lány, két út
Judy és Sallie két különböző világban élnek: az egyik a semmiből indul, a másik kényelmes háttérrel, előjogokkal kezd. Mégis, mindkettőjük útja a felnövés története. Judy számára az írás az eszköz, amellyel megértést keres a világban, a Nyakigláb Apónak írt levelek nemcsak beszámolók, hanem egyfajta naplóbejegyzések is. Sallie viszont inkább a szókimondásával, cselekvéseivel és önreflexiójával próbálja átrendezni a környezetét, hol sikerrel, hol nagy nevetések árán. Mindkét lány tanul, hibázik, fejlődik, csak más szögből látunk rá a világukra. Judy költőibb, álmodozóbb, Sallie gyakorlatiasabb és jobban hallatja a hangját. De mindketten hordozzák magukban azt a lelki rugalmasságot, ami miatt olvasóként olyan könnyű megszeretni őket. És talán éppen ezért olyan jó egymás után olvasni a két könyvet: egyik lágy, másik erősebb hangja úgy egészíti ki egymást, mint a hegedű és a cselló egy duettben.
Miért olvasunk még mindig Jean Webstert?
Jean Webster regényei száz évnél is régebbiek, mégis meglepően frissek. A témák, amikről ír, mint női önállóság, tanulás, társadalmi felelősség, emberség és humor, ma is ugyanolyan aktuálisak. A történetek mögött ott van a korabeli társadalom szigorúsága, de az író stílusa könnyed és játékos marad. Ez az egyensúly az, ami miatt ezek a regények nem avulnak el. Judy és Sallie nemcsak sorsok, hanem példák is arra, hogyan találhatjuk meg a saját utunkat, még ebben a zavaros, kiszámíthatatlan világban is. A humor, a szerethető gyarlóság és az emberi jó szándék örök érvényű érték, talán épp ezért érezhetjük úgy, hogy ezek a könyvek nekünk íródtak, nem csak egy letűnt korszak ifjúságának.
Jean Webster és a feminizmus
Jean Webster maga is művelt, független nő volt, és ez érezhető minden sorában, nem mellesleg Mark Twain unokahúga. Hősnői nem passzív elszenvedői az életnek, hanem annak aktív alakítói. A regények finoman, mégis határozottan képviselik a női önállóság gondolatát anélkül, hogy direkt politikai jelszavak mögé bújnának. A karakterei dolgoznak, tanulnak, döntenek, tévednek és keresik önmagukat. Judy az iskolapadban bontja ki a szárnyait, Sallie pedig egy árvaházban találja meg a hivatását. Webster világában a női hang természetes és kitartó. Egy olyan időben írt ezekről a témákról, amikor a nők többsége még nem is szavazhatott és ez még különösebb súlyt ad a történeteinek.
Amiért újra és újra elolvasom
A Nyakigláb Apó és a Kedves Ellenségem! amellett, hogy irodalmi klasszikusok, még lélektani lenyomatok is. Egyszerre idézik fel a fiatalság bizonytalanságát és a felnőtté válás kihívásait. Humoruk, őszinteségük és szerethető karaktereik miatt könnyű szívvel olvashatók, mégis mélyebb rétegeket hordoznak, ha figyelmesek vagyunk. Én mindig találtam bennük egy-egy új mondatot, ami akkor szólt igazán, amikor épp szükségem volt rá.
Ajánló
Ha szereted az olyan hősnőket, mint Anne Shirley, Jo March vagy Vitay Georgina; ha a női fejlődéstörténetek közel állnak hozzád; ha szívesen olvasol finom humorral átszőtt, de mégis tartalmas regényeket, akkor Jean Webster két regénye neked szól.
Ajánlom minden lánynak, nőnek, aki valaha úgy érezte, egy kicsit kívülálló, valamint azoknak, akik tudják, milyen sok nevetés és botlás vezet az önmagunkhoz vezető úton.
Szívből ajánlom az anime sorozatot is, Hosszúlábú apu címmel, igazi szívmelengető adaptáció, ami méltó a regény hangulatához.
KÖNYVADATLAP
Nyakigláb Apó / Kedves Ellenségem - Nyakigláb apó 1-2.
Regény/Levélregény/Ifjúsági regény
480. oldal
Manó Könyvek
(NYAKIGLÁB APÓ) Judy Abbottnak mindig veszedelmesen élénk volt a képzelőtehetsége, de bármily merész volt is, az árvaházon kívülre, igazi családi otthonba nem tudta elrepíteni. A kifürkészhetetlen sors azonban kegyes, de titokzatos jótevővel áldja meg, aki segíti sorsa alakulását. Az ifjú lány csak Nyakigláb Apónak nevezi a rideg ismeretlent, s neki ír vidám és borongós, hosszú és összefirkantott leveleket az intézeti életről, vívódásairól, szerelméről és a sürgető kíváncsiságról, amely majd kifúrja az oldalát pártfogója kiléte iránt.
(KEDVES ELLENSÉGEM) Beszámolóiból alaposan megismerjük barátnőjét, Sallie McBride-ot, aki személyesen is bemutatkozik a második levélregényben. Ő Judynak számol be a felnőtt fiatal nő kudarcairól és győzelmeiről, hadakozásairól a szerelmesen önző vagy a morózus, de tiszteletre méltó férfiről. Miközben nem veszítjük el szemünk elől a már révbe ért Judyt, önfeledten átadhatjuk magunkat a szellemes, derűs, bizakodó és csipetnyi öniróniával fűszerezett könyvnek, amely igen élvezetes olvasmány lehet a túlkoros bakfisok számára is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése