Amikor Shannon neve felbukkan, én mindig felkapom a fejem. Már a Csontszüret kapcsán is éreztem: van benne valami különleges. Nem is csalódtam, mert A Narancsfa-kolostor nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy új alapokra helyezze az epikus fantasy hagyományait női hősökkel, új mitológiával és a nyugati-keleti világok sajátos, szinte spirituális párhuzamaival. 

A regény világa lenyűgöző. Tágas, gazdag, tele lehetőségekkel és potenciállal. Mégis, olvasás közben gyakran éreztem, hogy ez a világ túl gyorsan szalad el mellettem. Szerettem volna időt kapni, hogy mélyebben megismerhessem a kolostor titkait, a varázslónők életét, a Miducsi-klánt vagy a keleti sárkányokat, de Shannon mintha mindig csak megvillantaná őket, mielőtt továbbrohan. 

Ead és Tané kétségtelenül a regény középpontjai. Mindkettejük története rejtélyes, sodró és érzelmileg is megérintett. Bár a regény egyik legfontosabb erénye épp az ő karakterfejlődésük, mégis úgy éreztem, hogy a kapcsolatuk és találkozásuk túl gyorsan történik. Mintha e kettős ív kiteljesítéséhez valóban kellett volna még 200 oldal. És én szívesen maradtam volna ebben a világban még ennyi ideig. 

Nem vagyok a sárkányos történetek híve, de ez a könyv valamit máshogy csinált, mint a többi. A nyugati sárkányok világos, erőteljes szerepet kaptak, míg a keleti sárkányok számomra sokkal titokzatosabbak és talán még érdekesebbek is voltak. Kár, hogy nem kaptunk belőlük többet, úgy éreztem, ha Shannon hagyta volna őket beszélni, még mélyebb rétegeket nyithattak volna meg ebben az univerzumban. 

A világ, amelyet Shannon épített, egyértelműen női hősökre épül. Ez önmagában csodálatos, de ahogy haladtam a történetben, egyre inkább éreztem a hiányt: a férfi karakterek vagy gyengék, vagy passzívak, vagy egyszerűen csak eszközök. Loth, Niclays, a Császár mind olyan figurák, akiknek nincs valódi mozgásterük. Mintha csak háttérdíszletek lennének egy női drámában, ahol az erő és hatalom egyensúlya megbillen. Az aránytalanság érzékenyen érintett. Nem azért, mert ne lenne helye a női hősök uralta világoknak, hanem mert mindkét nem mély megformálása az, ami igazán teljessé tehet egy fantasyt. 

A címadó Narancsfa-kolostortól többet vártam. A varázslónők, a titkos tanítások, a régi tudás őrzése csodás lehetőséget kínáltak volna a világépítésre, de ezek csupán háttérként szolgáltak. Mintha nem lett volna idő kibontani ezt a különleges helyet. Pedig a mágia, az ékkövek, az ősi szövetségek csak arra vártak, hogy életre keljenek. 

A Narancsfa-kolostor bátor vállalás, nagyívű vízió. Helyenként kapkodó, néha kiegyensúlyozatlan, és sokszor vágytam mélyebb kidolgozottságra, de mégis: ez egy olyan történet, amit érdemes volt végigolvasni, sőt, amit tovább lehetne szőni, árnyalni, fejleszteni. Shannon láthatóan keresi a hangját, és én szívesen követem ebben az útját. 

Ha szereted a különleges világokat, a női hősöket, a mitológiai ihletésű fantasyket, A Narancsfa-kolostor figyelemre méltó olvasmány lehet. Ha hajlandó vagy elengedni a tökéletességet a bátorság és ambíció javára, akkor Shannon világa téged is rabul ejthet, a hibáival együtt is. 

KÖNYVADATLAP

Samantha Shannon

A ​Narancsfa-kolostor - A káosz gyökerei 1.

Regény/Fantasy

852 oldal

NEXT21