.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
Tan Jün-hszian, a Ming-dinasztia orvosnője
2025. szeptember 17.
•
.png "Tan Jün-hszian, a Ming-dinasztia orvosnője")
Tan Jün-hszian (Tan Yunxian) neve talán nem sokak számára ismerős, de életútja és munkája egy olyan korszakban vált jelentőssé, amikor a nők hangja még alig-alig jelenhetett meg az orvostudományban. Lisa See A lótusz leánya című regényéből ismert főhősnő mögött valós történet rejlik: Tan Jün-hszian valóban élt, tanult, gyógyított és írt. Mindezt egy olyan világban, ahol a nőknek csak átmeneti jelleggel, vagy egyáltalán nem engedték birtokolni a tudást.
Élete és háttere
Tan Jün-hszian 1461-ben született a Ming-dinasztia idején, és 1554-ig élt. Apai ágon orvos családból származott: nagyapja hivatalosan is elismert orvos volt, nagyanyja pedig női gyógyítóként tevékenykedett. Tan Jün‑hszian könyvében feljegyezte, hogy nyolc éves volt, mikor nagyapja úgy döntött, túl okos ahhoz, hogy csak üljön és hímezzen. Itt, a nagyszülői házban kezdte meg tanulmányait. Az ilyen módosabb családok házaiban gyakran 40 rokon is élt, mellettük megannyi szolgálóval együtt. Éppen elég páciens akadt, hogy gyakorolja a gyógyítást. Később, mikor 15 évesen kiházasították, gyermekein és a ház női tagjain végzett megfigyeléseket, diagnosztizált, majd az orvos által közölt diagnózissal összevetette a magáét, ezekről pedig feljegyzéseket készített.
Feljegyzései könyv formájában az utókorra maradt. Könyve, a Női betegségek feljegyzései (Female Medical Cases / 女医杂言) több általa kezelt beteg eseteit írja le. Legtöbbször női betegeit krónikus panaszokkal kezelte, nem ritkán női panaszokkal: menstruációs panaszokkal, meddőséggel, vetélésekkel és szülés utáni kimerültséggel. Más hétköznapi esetei nemtől független betegségek voltak: köhögés, álmatlanság vagy éppen hasmenés. Könyve az egyetlen fennmaradt, nő által írt orvosi szöveg a Ming-korszakból, és ma is jelentős történelmi forrás.
Orvoslás a Ming-dinasztiában
A Ming-dinasztia idején a nők hivatalosan nem tanulhattak orvoslást, az oktatás intézményesített formái kizárólag férfiak számára voltak elérhetőek. A gyógyító tudás mégis tovább élt, főként női ágon, családokon belül öröklődött. Anyák, nagyanyák, nagynénik tanították egymást, és adták tovább tapasztalataikat generációkon átívelő, gyakran láthatatlan rendszerekben.
Tan Jün‑hszian ebbe a hagyományba nőtt bele. Bár apai nagyanyja tanította, aki maga is ismert női gyógyító volt, tudása - és az a tény, hogy ez a tudás egyáltalán megmaradt - kivételesnek számított. Nem csupán azért, mert megengedhették maguknak a tanulás „luxusát”, hanem mert a családjukban támogatták a női tudás fennmaradását is.
Abban a korban a férfi orvosok nem érinthettek női pácienseket. A diagnózist gyakran egy közvetítőn - például a beteg anyósán - keresztül, vagy selyemkendőn át vett pulzus alapján kellett felállítaniuk. Ebben a helyzetben a női orvosok szerepe különösen fontos volt: ők azokhoz a testrészekhez is hozzáférhettek, amelyeket férfiak nem vizsgálhattak.
Különösen fontos volt a moxibuszció alkalmazása: ez egy ősi hőkezelési módszer, amely során a gyógyítók gyógynövényeket (általában ürömöt) égetnek el a test meghatározott pontjai fölött. Ezt a módszert Tan Jün‑hszian is kiválóan ismerte és alkalmazta női páciensein, így olyan segítséget tudott nyújtani, amelyet férfi orvos nem adhatott volna meg. A moxibuszció nemcsak fizikai gyógyítás, hanem mély bizalmi aktus is volt: a női test és a női tudás találkozása egy férfiak által korlátozott világban.
Hatása a modern világban
Tan Jün‑hszian figurája könyvet és filmsorozatot is megihletett. Lisa See A lótusz leánya könyvéről írtam ajánlást a blogomon. 2016-ban megjelent egy kínai filmsorozat is The Imperial Doctress néven, mely feldolgozza életét, és ugyan fikciós elemekkel dolgozik, a valós női orvoslás hátterét és korabeli tudás átadását hitelesen ábrázolja. A sorozat sajnos nem kapott magyar szinkront.
Munkásságát több tudós is kutatja, rengeteg tanulmány készült vele kapcsolatban. Tan Jün-hszian munkája különleges hidat képez a tradicionális kínai orvoslás, a női tudás megosztása és a történetírás között. Az utókor számára nemcsak az esetei maradtak fenn, hanem az a bátor és következetes hozzáállás is, amellyel egy patriarchális rendszerben képes volt helytállni orvosként.
Tan Jün-hszian ( Tan Yunxian ) neve talán nem sokak számára ismerős, de életútja és munkája egy olyan korszakban vált jelentőssé, amikor a nők hangja még alig-alig jelenhetett meg az orvostudományban…
.png)
Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes
2025. augusztus 31.
•
.png "Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes")
A tó vize sohasem édes az a fajta történet, amiről nehéz úgy beszélni, hogy ne kapcsolnád össze saját emlékeiddel, tapasztalataiddal, vagy épp azzal a kérdéssel, hogyan torzulhat el egy lázadás, egy kiemelkedés vágya.
Giulia Caminito regénye nyers, zavarba ejtő tükör a társadalmi feszültségekről, női sorsokról, és arról, milyen nyomot hagy egy kontrollmániás anya szabályrendszere a család életén.
A történetről
Gaia egy négygyermekes család legidősebb lánya, aki Róma peremén, szűkös körülmények között próbál felnőni. Anyja, Antónia rendíthetetlenül hisz abban, hogy a tanulás, a fegyelem és a szigorú elvek jelentik az egyetlen kiutat a nyomorból. Gaia ezzel a céllal járja iskoláit, ingázik a város különböző pontjaira, miközben saját útját is keresi, vagy legalábbis valami kapaszkodót, amit a világ nem nagyon kínál fel neki.
A regény évek eseményein vezet végig: költözéseken, iskolaváltásokon, testvérdinamikákon és a szinte mindent átható társadalmi igazságtalanságon keresztül mutatja be, hogyan formálódik Gaia jelleme. A történet nem lineáris hősív, inkább egy feszültségekkel teli belső krónika, ahogy egy fiatal lány megpróbál túlélni, kivívni egy helyet magának egy olyan világban, ahol a határokat mások húzzák meg.
Gaia
Gaia karakterét figyelve sokáig úgy éreztem, értem őt. A temperamentuma, a szűk mozgástér, a feszítő belső nyugtalanság mind olyan elemek, amiket könnyű megérteni, főleg, ha az ember érzett már valaha is hasonlót. Azt hozta, amit vártam: lázadást, ellenállást, azt a gondolkodásmódot, ami keresi a kiskapukat és járja a maga útját. Megoldásai is beleillettek abba a karakterívbe, amit egy ilyen háttérből jövő főszereplőtől elvárnánk.
Gaiából hiányzik a megértés, az empátia, talán azért, mert szinte minden energiáját a túlélés viszi el. Az érzelmeit elzárja, miközben próbál beilleszkedni egy olyan közegbe, ami folyamatosan elutasítja. Kétségbeesetten próbál „normális” lenni, olyan, mint a többiek, akiknek a sorsa látszólag egyszerűbb, csak ez az anyja állandó kontrollja mellett szinte lehetetlen. Az elfojtásai nem maradnak következmények nélkül: sokszor ezek szülik meg azokat a döntéseket, amelyek később visszafelé hatnak rá. Nem átgondolt lépések ezek, inkább ösztönös válaszok egy világra, amit ő sem ért teljesen. Ez a kettősség, a kiút keresése és a belső bezártság feszültségben tartja a karaktert.
Antónia
A szerző a regény végén elárulja: Gaia részben önmaga, míg Antónia és Iris valódi nők, akiket személyesen ismert. Ez rögtön más fényt vet a történetre. Amit eddig regénynek olvastunk, most egyszerre önreflexió, emlékezés és kísérlettétel a megértésre.
Antónia nem egyszerűen irodalmi anyafigura, hanem egy létező nő lenyomata: az a merev típus, aki megingathatatlan abban, amit helyesnek gondol. Szabályai szigorúak, céljai világosak. De a módszerei nem hagynak helyet másfajta nézőpontnak, és nem kérdezi meg, kinek van ereje ezekhez az elvárásokhoz.
Számomra ő nem ellenszenves karakter, sokkal inkább emberi és tragikus. Az a fajta szülő, aki annyira meg akar menteni valakit, hogy közben összetöri. Aki felemelni próbál, de lenyom. És ez a dinamika anya és lánya között végül nem a fejlődést, hanem a töréseket hozza.
Iris
Iris Gaia számára több, mint barátnő: egy olyan élet lenyomata, amit ő maga nem élhet meg. Ugyanazokat a könyveket olvassák, de Iris világa könnyedebb, csillogóbb, áthatja a szépség, új ruhák, őszinte mosoly. Gaia vele szemben mindig kicsit kopottabbnak, kívülállónak érzi magát.
Miközben Iris közel áll hozzá, valójában elérhetetlen. Egy vágyott világ jelképe, amit a saját valósága nem enged meg. A szerző jegyzete szerint Iris alakját egy gyerekkori barátnője ihlette, akinek az emléke a regény legcsendesebb, mégis legfájdalmasabb vonalát adja.
Gondolatok
Olvasás közben végig ott motoszkált bennem egy gondolat, amit nem tudtam félretenni: a történet mintha azt sugallná, hogy aki nehéz sorból jön, az óhatatlanul torzul; lázadó lesz, elvadul vagy bűnbe csúszik, csak másképp, mint az, akire ujjal mutogatunk. Mintha a társadalmi perem automatikusan elvenné az ember belső tisztaságát.
Az, hogy valaki szűkös körülmények között nő fel, nem teszi erkölcsileg kevesebbé. Nem lehet minden dühöt, hibát vagy zárkózottságot erre az egyetlen kiindulási pontra visszavezetni. A döntéseinket befolyásolja a háttér, de nem mentség - viszont nem is bélyeg.
Gaia története tele van feszültséggel, számomra mégsem az volt a legfájóbb, amiket tett, hanem az, hogy úgy tűnik, ebben a világban nem lehet máshogy túlélni, csak ha kemény, zárkózott, vagy néha épp kegyetlen leszel. És hogy ez valahol elvárásként is megjelenik a regényben, kimondva vagy kimondatlanul.
Összegés
A regény hazájában, Olaszországban A tó vize sohasem édes fontos irodalmi eseményeken kapott figyelmet: 2021-ben a rangos Premio Strega díj döntősei közé került, elnyerte a Premio Campiello díjat, és bestseller lett. Azóta több, mint húsz nyelvre fordították le.
Ez egy nagyon erőteljes történet érvényesülésről, felnőtté válásról, hátrányos helyzetről, küzdelemről és gyászról. Nem klasszikus értelemben vett fejlődésregény, hanem egy mozaikos, feszültségekkel teli belső krónika. Önmagában véve olyan, mint az élet: rajtad múlik, hogy vannak-e benne nagy fordulatok, vagy megelégszel azzal, amit az alapcsomagban kaptál.
A háttérben ott lüktet a generációs feszültség: szülők, akik mást várnak és gyerekek, akik bár más világban nőnek fel, ugyanazokba az elvárásokba ütköznek. Ehhez társul az osztálytudat is: Gaia akkor is kívülálló, ha látszólag ugyanazokat a padokat koptatja, mint mások. A különbségek nem tűnnek el attól, hogy nem beszélünk róluk, és talán ez a regény egyik legerősebb állítása.
Ajánlás
Ajánlom, ha szereted az olyan könyveket, ahol nem kapsz mindenre választ, de sok kérdést magaddal viszel. Ha érdekel, hogyan lehet felnőni úgy, hogy közben mindenki más mondja meg, hogyan kéne élned.
A barátság abban a pillanatban születik, amikor valaki azt mondja a másiknak: „Micsoda? Te is? Azt hittem, ezzel egyedül vagyok.”
KÖNYVADATLAP
A tó vize sohasem édes
Regény
348 oldal
Park
A harcias és őszinte Antonia arra tanítja a lányát, hogy ne várjon semmi jót az emberektől. Gaia pedig megtanulja: nem panaszkodni, inkább elmerülni a közeli Braccianói-tóban, olvasni, tanulni, mobiltelefont cipősdobozba rejteni, a boldogtalanságot pedig oda, ahol senki sem látja. De aztán amikor először találja magát szemben a hétköznapi alattomossággal, a kislány kiszámíthatatlan, pusztító erőt fedez fel magában.
A narrátor áradó kamaszhangon mesél erről a drámai, mégis álomszerű ifjúkorról. Barátai, szerelmei, dacos tekintete úgy őrződnek meg szívünkben, mint a tó fenekén a titokzatos betlehem.
Éveken át falaztam, miközben nyáron egy bárban valaki kilopta a játékautomatából a pénzt, húztam meg kulccsal valamelyik kocsi oldalát, írtam fel festékszóróval valamelyik tanár nevét, és mellé, hogy HÓHÉR, csak azért, mert nem adott ötöst a fizikadolgozatomra, hanem csak hármast, rohantam neki a fejemen motorossisakkal valamelyik kreténnek, aki azt akarta, hogy sört igyak vele, vertem be az orrát, hogy folyt belőle a vér.
Éveken át öltöztem, vetkőztem, undorodtam a saját bőrömtől, gondoztam odaadóan a hajamat, vigyáztam a csípőcsontomra, tettem gúny tárgyává a fülemet, a túl hosszú lábamat, húzgáltam a mellbimbómat, hátha akkor kinő a mellem, büntettem magam, ha túl sokat ettem, szégyelltem, ha semmit sem ettem, hagytam ki a reggelit, mostam ki meleg zuhannyal alaposan a fülemet, lakkoztam a körmöm, használtam el a szempillafestéket, ejtettem bele az alapozót a mosdókagylóba, pucoltam le az egészet vécépapírral, ellenőrizgettem, hogy egyetlen szeplőm se látszódjon, égettem le magam az első napsütésben.
A tó vize sohasem édes az a fajta történet, amiről nehéz úgy beszélni, hogy ne kapcsolnád össze saját emlékeiddel, tapasztalataiddal, vagy épp azzal a kérdéssel, hogyan torzulhat el egy lázadás, egy…
.png)
Lindsay Squire: Asztromágia - II. rész
2025. augusztus 27.
•
.png "Lindsay Squire: Asztromágia - II. rész")
Amikor kezembe vettem az Asztromágia című könyvet Lindsay Squire-től, nem számítottam ilyen utazásra a lapok között. A könyv nemcsak egyszerű bevezető az asztrológia világába, sokkal inkább egy önismereti térkép. Ebben a bejegyzésben folytatom tapasztalataim leírását, amit olvasónaplóm első posztjában elkezdtem. Most a következő négy részt szeretném kiemelni, amit már a saját születési képletemen keresztül is értelmeztem: az égitesteket, az asztrológiai házakat, az aspektusokat és a retrográd bolygókat.
Égitestek: Holdam a Bakban
A Hold mindig az érzelmekről, a belső biztonságérzetről mesél. Nálam a Bak jegyében áll, és ez sok mindent megmagyaráz: nem az a típus vagyok, aki könnyen kimutatja, mit érez. Gyerekkoromban úgy tanultam: „légy erős, ne mutasd ki”. Ez a belső szabályrendszer aztán felnőttként is megmaradt.
Valójában túlérzékeny vagyok, de megtanultam, hogy nem beszélek az érzéseimről, ez egy önvédelem, hogy ne legyek sebezhető és kiszolgáltatott. Nehéz ebben a kettősségben létezni, de talán éppen ezért van a Holdam a Bakban, hogy ne hagyja, hogy túlcsorduljak. És ez néha fárasztó: mintha mindig figyelnem kellene, mit mutatok és mit nem. De közben tudom, hogy ez is én vagyok; az, aki a saját biztonságát maga teremti meg, nem másoktól várja. A Hold megmutatja nekünk, mire vágyunk, és azt is, amire szükségünk van.
A 9. házam és a Neptunusz
A következő állomás az asztrológiai házak világa volt, és számomra a 9. ház különösen izgalmas lett. Ez az a terület, ahol a hit, az igazságkeresés, a tanítás, az utazás témái jelennek meg. Különleges kapcsolatom van a 9-es számmal, ezért erre a házra esett a választásom ehhez a bejegyzéshez.
A 9. házamban a Neptunusz áll, a köd, az intuíció és a transzcendencia bolygója. És valóban: nem jártam be a világot, de bejártam a saját világomat. Hiszen írással foglalkozom, ami által világokat teremtek és járok be - ez pedig folyamatos utazás. Vagy említhetném a belső utazásokat is, az útkeresést és a tanulást, mert ez is ide tartozik.
A Neptunusz tanítása nem egzakt. Ő maga a láthatatlan világokat jelképezi, nevezik a spiritualitás bolygójának is, így a tanítása is erősen rezonál a 9. házzal, ami a magasabb szintű tanulmányokat hordozza. Ez itt egy szép találkozás, főleg Vízöntőként, ahogy folyton a mélyebb ismereteket kutatom. Arra azonban vigyáznom kell, hogy ne rugaszkodjak el túlságosan a valóságtól.
♄ és ♇ - A Szaturnusz és a Plútó retrográdban
A retrográd bolygók mindig kicsit félreértettek. Sokan félnek tőlük, mintha valami hiba lenne a képletben. Pedig nem hátráltatnak, csak más utat járnak - méghozzá befelé.
A képletemben a Szaturnusz és a Plútó retrográd. A Szaturnusz megtanított arra, hogy a belső rendet nekem kell felépítenem, nem is viselem jól a mások által állított kereteket. És ez sokáig nehéz volt, mert azt hittem, egyedül maradtam. De közben épp ez tanított meg a saját lábamra állni.
Vízöntőként erősen küzdök a korlátokkal és erre a retrográd Szaturnusz még figyelmeztet is, ezen dolgoznom kell, olyan, mint egy karmikus feladat. Ahogy én érzem, leginkább a felelősségvállalás felé ösztönöz és nem hagyja, hogy elfelejtsem a már elért eredményeimet.
Vízöntőként erősen küzdök a korlátokkal és erre a retrográd Szaturnusz még figyelmeztet is, ezen dolgoznom kell, olyan, mint egy karmikus feladat. Ahogy én érzem, leginkább a felelősségvállalás felé ösztönöz és nem hagyja, hogy elfelejtsem a már elért eredményeimet.
A retrográd Plútó pedig... nos, ott nem lehet hazudni. Azt tanítja: „Ne ijedj meg a fájdalomtól. A sebekből lesz a legnagyobb erőd.” Ez a bolygó kíméletlen, de igaz, újra és újra átírja bennem, ki vagyok. Állandó újrakezdésekre ösztönöz; ha úgy érzem, egy területen már elfogytam, akkor tovább tudok lépni. Ez egy nagyon szép ajándék a retrográd Plútótól. Hogy hányszor égtem el és születtem újra, számát sem tudom, de végre megtaláltam a magyarázatát. Újrakezdő vagyok, az egyik legjobb tulajdonság, amit csak kaphattam.
.png "Lindsay Squire: Asztromágia - II. rész")
Az aspektusok
Sokat töprengtem azon, hogy ezt a részt hogyan dolgozzam fel ebben a bejegyzésben, ezért is hagytam a végére. Számomra ez egy kicsit összetettebb dolog, de nem lehetetlen megérteni. Ha ismered a születési órádat, percedet, saját magad is fel tudod térképezni a születési horoszkópodat, és ebből a könyvből megértheted azt is, ami eddig érthetetlen volt számodra. Összetettsége miatt ezt a részt nem tudom kellően szemléltetni, de a könyv ábrák segítségével jól és érthetően magyaráz.
Röviden: az aspektusok azt mutatják meg, hogy az égitestek a születésem pillanatában hogyan kapcsolódtak egymáshoz és hogyan befolyásolják egymást. Nagyon izgalmas részleteket mutatott meg rólam, kicsit komplexebb, de érdemes vele foglalkozni.
Röviden: az aspektusok azt mutatják meg, hogy az égitestek a születésem pillanatában hogyan kapcsolódtak egymáshoz és hogyan befolyásolják egymást. Nagyon izgalmas részleteket mutatott meg rólam, kicsit komplexebb, de érdemes vele foglalkozni.
Összegzés a második szakaszról
Az Asztromágia könyv nem csupán a bolygókról tanított nekem, hanem önmagamról is. Ez a szakasz különösen sok réteget fedett fel, amiben el tudtam mélyülni és boncolgatni. Arról, hogyan nézhetek a képletemre, nem mint sorsra, hanem mint kulcsra. Nem biztos, hogy minden pillanatban tudom használni. De már értem, mire mutat rá, mit tanít.
És még valami: nem az számít, hogy milyen jegyben van a Plútóm. Hanem az, hogy mit kezdek azzal a Plútóval most, amikor tudok róla.
Ha te is olvasod a könyvet, javaslom, ne csak olvasd. Írj közben. Jegyzetelj, kérdezz vissza, nézz bele a saját képletedbe.
KÖNYVADATLAP
Asztromágia
Ismeretközlő irodalom
176 oldal
Bioenergetic
Kapcsolódj össze a Nappal, a Holddal és a csillagokkal ebben a kezdőknek szóló, igéző asztrológiai útmutatóban, amelyet maga az Erdei Boszorka, a népszerű Természetmágia szerzője hozott el neked!
Az asztrológia az önmagunk és mások megismerését szolgáló csodálatos tudástár. Ha sikerül összehangolnod mindennapjaidat a csillagok mozgásával, benned is enyhülhet a 21. századra jellemző szorongás, megerősödhetsz, és a legboldogabb életedet élheted.
Ne aggódj, ha még csak most ismerkedsz az asztrológia vagy a boszorkányság világával: az Asztromágia neked is megtanítja, hogyan használd az egyszerű varázslatokat és az asztrológiát a jobb életért, az önszeretetért és az önelfogadásért, és miként vond be a csillagok erejét az életedbe és boszorkánymesterségedbe.
Tárd ki a mágia kapuját, tanuld meg összekapcsolni horoszkópod erejét az asztromágiával! Ismerd meg Nap-, Hold- és felkelőjegyedet, és fedezd fel, mi történik, amikor az asztrológia találkozik a boszorkánymesterséggel. A következő izgalmas témák várnak rád:
– Megtanulod, hogyan építsd be az asztrológiát a boszorkánypraktikákba.
– Részletesen bemutatásra kerül a 12 csillagjegy, a 9 égitest és a 12 asztrológiai ház.
– Megismered a Nap-, a Hold-jegyed, és az aszcendensed.
– Megtanulsz tájékozódni a horoszkópodban.
– Érteni fogod, mit jelent a retrográd mozgás, és hogyan éld túl (miközben erősödsz), amikor a Merkúr retrográdban van.
– Megtudod, hogyan használd az asztrológiát mágiád és öngondoskodásod eszközeként.
Amikor kezembe vettem az Asztromágia című könyvet Lindsay Squire -től, nem számítottam ilyen utazásra a lapok között. A könyv nemcsak egyszerű bevezető az asztrológia világába, sokkal inkább egy öni…
.png)
Samantha Shannon: A lázadás dala
2025. augusztus 24.
•
.png "Samantha Shannon: A lázadás dala")
Hosszú idő telt el az első két kötet után, mire megérkezett hozzánk A lázadás dala, és ez sajnos meg is érződik az olvasás élményén. A történet ott folytatódik, ahol a A Mímes Rend abbamaradt, mégis nehéz felvenni a fonalat, mintha kimaradt volna egy köztes rész, ami segítene visszarázódni ebbe a különleges, sokrétegű világba.
A sorozat korábbi részei, különösen a Csontszüret erősebb karaktervezetéssel és jobb egyensúllyal bírt, miközben már azoknál is érződtek a világépítés terheiből fakadó döccenések. A harmadik rész sajnos nem azt az irányt viszi tovább, amit akkor annyira szerettem benne, inkább zavaros és túlírt.
A történetről
(Spoilermentes összefoglaló)
A lázadás dala a Csontszüret-sorozat harmadik része, amely közvetlenül ott folytatódik, ahol az előző kötet abbamaradt. Paige Mahoney, a látókból álló ellenállás egykori tagja most már egészen más szerepben próbálja meg helyreállítani az összeomlott rendszert: új alkirálynőként kell szembenéznie a belső árulással, a hatalmi játszmákkal és egy olyan világgal, amely még mindig retteg a hozzá hasonlóktól.
Paige nemcsak azzal küzd, hogyan legyen másfajta vezető, mint az elődei, hanem azzal is, hogyan gyógyuljon a saját veszteségeiből. Miközben új szövetségeket keres és régi barátokat próbál megvédeni, a látók helyzete egyre bizonytalanabbá válik, a hatalom és a félelem régi szövetsége még mindig erősebb, mint a remény.
Első benyomások
A történet túlzsúfolt, nehezen követhető, főleg akkor, ha valaki nem most, frissen olvasta az előző részeket. Túl sok a karakter, sok az egyedi szakkifejezés, amiket legtöbbször nem tudok hova tenni és lapozgatok a könyv hátulján lévő szószedethez. A párbeszédek az első fejezetekben különösen gyengék: panelesek, élettelenek, sokszor nem szolgálnak sem jellemábrázolásra, sem cselekményépítésre. Írótechnikailag: expozitív dialógusok, minimális természetességgel.
Paige karaktere az első oldaltól kezdve üres és darabos. Az „alkirálynő” szerep nem működik nála; sem a belső vívódás, sem a vezetői minőség nem hat hitelesen. Inkább tűnik egy önmagát kereső, fájdalomba ragadt karakternek, akire túl nagy szerepet bíztak, de a döntéseiben és az emberekhez való viszonyában nem éreztem valódi fejlődést.
Világépítés
Pozitívum, hogy végre elmozdulunk Londonból, és más típusú közösségeket ismerhetünk meg, ilyen például Manchester és az ottani abnormálisak. A világépítés néhol még mindig csiszolatlan és gyakran túlírt, de akadnak érdekes ötletek: a menedékek, az akciók, az ellenállás szerveződése már emlékeztetett a régi, jobbik Shannonra. A fegyverekkel kapcsolatos csavar pedig különösen tetszett.
A skóciai rész hozza vissza igazán a lendületet, ott végre fel tudtam venni a fonalat, és újra élveztem a történetet. Kár, hogy eddig kellett várni.
Paige
A történet egyik leggyengébb pontja számomra Paige karaktere maradt. Bár próbálja másként csinálni, mint a korábbi alkirályok, sokszor csak utólagos magyarázatokkal indokolja lépéseit. Nincs valódi tekintélye, motivációi zavarosak, elhamarkodottak, meggondolatlanok. Legtöbbször csak kapkod és megalapozatlan döntéseket hoz.
És bár az írónő szeretné erős, önálló hősnőként ábrázolni, számomra inkább gyenge és önreflexió nélküli maradt, aki sodródik és túl sokat szenved, miközben a narratíva próbálja „vezetőként” eladni őt. A mártíromság nem erény, főleg, ha nincs mögötte fejlődés.
A többiek
A mellékszereplők sajnos nagyon a háttérbe szorulnak. A Paige és Nagymester közti kapcsolat nem működik, nincs valódi kémia, nincs dinamika. A Nagymester ugyan a végére valamennyire megerősödik -jó volt látni benne némi tartást, energiát -, túl kevés nekem, mert szeretem ezt a karaktert és ennél jóval többre számítottam.
Viszont kifejezetten örültem Jaxon karakterének, akit még mindig izgalmasnak találok és úgy sejtem, tartogat még meglepetéseket az olvasók számára.
Társadalmi témák
Pozitívumként megemlíthető, hogy a kötet bátrabban nyúl a fontos társadalmi kérdésekhez: a gyerekmunka, a kizsákmányolás, a kollektív ellenállás kérdései jelen vannak, bár néhol csak érintőlegesen. Mégis ezek adják a történet későbbi részének súlyát, és Paige számára is új célt, újfajta motivációt hoznak. Innen már jobban működik a szöveg.
A gyerekmunkára épülő rendszerek bemutatása kicsit szíven ütött: a Manchesterben megismert közösségben a gyerekek is munkára kényszerülnek, és ez újra felveti a kérdést, mit tekintünk elfogadható áldozatnak a túlélésért. Paige küzdelme, hogy ne váljon ugyanolyan elnyomóvá, mint az elődei, itt válik igazán hangsúlyossá: hogyan lehet hatalmat gyakorolni erkölcsi megalkuvás nélkül, ha az ember már maga is megégett, és a rendszer minden zugában jelen van az erőszak?
Ajánlás
Ez a kötet inkább a türelmes, elmélyülő olvasóknak szól. A tempója egyenetlen, és sokáig keresi a fókuszt, de ha képes vagy kivárni, a második felére megtalálja a hangját. Nem tökéletes, de vannak értékei, különösen akkor, ha a sorozat egészére tekintünk. Mivel szeretem a sorozatot, biztosan olvasni fogom a következő részt is és bízom benne, hogy jobb lesz.
… olvastad az első két részt, és kíváncsi vagy, hogyan alakul tovább Paige sorsa.
… érdekelnek a komplex világépítésre épülő, társadalmilag érzékeny fantasy történetek.
… nem riadsz vissza a sűrű, szakkifejezésekkel teli világoktól, és szereted azokat a könyveket, ahol a szereplők többféle hatalmi játszma között próbálnak meg túlélni.
Ajánlom még Samantha Shannon Narancsfa-kolostor című regényét, ami már sokkal kiforrottabb, és a világépítése is grandiózusabb.
A túlélés egyetlen módja, hogy elhidd: legközelebb is képes leszel rá.
KÖNYVADATLAP
A lázadás dala (Csontszüret 3.)
Regény/ifjúsági
400 oldal
Next21
A Csontszüret-sorozat új kötetében vakmerő lázadók állnak szemben egy legyőzhetetlennek tűnő hatalommal.
A Rózsakoronáért vívott ádáz csatát követően Paige Mahoney a londoni látók szindikátusának alkirálynője lett. Nem egyszerű a bűnbandából hadsereget kovácsolni és a lázadó refaitákkal kötött szövetséget fenntartani, ráadásul bosszúszomjas ellenségei továbbra is vadásznak Paige-re.
Arcturus Mesarthimmal, egykori ellenségével ugyan javul kapcsolata, de ez is veszélyt hordoz: ha kiderülne, hogy beszélnek egymással, a szindikátus biztosan elveszítené a Ranten támogatását.
A Scion kiterjeszti az érzékelőpajzs használatát, ami megpecsételi a látnokok sorsát. Minden áskálódást félre kell tenni. Paige versenyt fut az idővel, hogy uralmát vérbe ne fojthassák.
Lenyűgöző történet bátorságról és ellenállásról, olyan hősökről, akik nem ismernek lehetetlent.
A Csontszüret-sorozat a szerző által átdolgozva és kibővítve jelenik meg.
Hosszú idő telt el az első két kötet után, mire megérkezett hozzánk A lázadás dala , és ez sajnos meg is érződik az olvasás élményén. A történet ott folytatódik, ahol a A Mímes Rend abbamaradt, mégi…
.png)
Lindsay Squire: Asztromágia - I. rész
Lisa See: A lótusz leánya
Ann Patchett: A Holland Ház
.png)
