Lángmadár

Lindsay Squire: Asztromágia - I. rész

2025. augusztus 17. •

Bevallom, nem ez az első asztrológiai könyv, amit a kezembe vettem. Az évek során sokfélét olvastam már a csillagjegyekről, horoszkópról, kompatibilitásról, volt köztük mélyebb és felszínesebb is. Az asztrológia számomra nem jóslás, hanem egyfajta térkép: segít megérteni, mi miért történt, mi miért működik és legfőképp, hogy ki vagyok én és hogyan kapcsolódom másokhoz.

Amikor elkezdtem olvasni Lindsay Squire Asztromágia című könyvét, nem számítottam nagy meglepetésre. Kellemes, áttekinthető stílus, szép kivitelezés; azt gondoltam, egy összefoglaló áttekintés lesz az egész. Aztán az egyik fejezetnél mégis megálltam: ott volt előttem néhány oldal az elemekről, modalitásokról, polaritásról, és valami elindult bennem.

Az asztrológiában három minőséget különböztetünk meg: kardinális, fix és változó jegyeket. Ezek azt mutatják meg, hogyan indulunk neki a világnak: kezdeményezünk, kitartunk vagy alkalmazkodunk inkább? Ebben egy kicsit jobban elmélyedtem, megvizsgáltam a párom és a saját minőségemet: férjem kardinális jegy, én pedig fix vagyok, és ez adott egy magyarázatot arra, mitől működünk ilyen jól már 15 éve.

A kardinális jegyek - mint a Mérleg, amilyen a férjem - lendületet adnak. Ők azok, akik elindítanak valamit, akik lépnek, döntenek, kezdeményeznek. A fix jegyek - mint a Vízöntő, ami én vagyok - megtartják azt, amit elindítottak, támogatnak. Mélyre ásnak, hűségesek, és ha valamire ráéreznek, nem engedik el könnyen. Férjem lendülete és az én kitartásom nagyon szépen egészíti ki egymást.

Ez a felismerés önmagában nem új, de most először értettem meg asztrológiai nyelven, miért érzem magam biztonságban ebben a kapcsolatban, miért tudjuk egymást nemcsak szeretni, de megtartani is abban az értelemben, ahogy egyikünk irányt tart, másikunk támogat.

Érdekes módon már korábban is megfigyeltem, hogy bizonyos jegyekkel sosem működtem hosszú távon. A Bika, Nyilas, Skorpió, de még az Ikrek is gyakran okozott csalódást. Nem ítéletként, csak tapasztalatként írom: az energia, amit hoznak, nem volt összehangolható az enyémmel. A Mérlegekkel viszont mindig könnyen kapcsolódtam, talán azért, mert édesanyám is az volt és gyerekként megtanultam érteni ezt a minőséget.

Most, hogy haladok előre az Asztromágia könyvvel, nem azt érzem, hogy új világokat fedezek fel, hanem hogy visszatalálok ahhoz, amit mindig is tudtam, csak nem volt rá szavam. És ez már önmagában egy fontos dolog.

Bár más könyvekben is olvastam már ezekről a témákról, sokszor túl száraznak vagy túlbonyolítottnak éreztem őket. Lindsay magyarázata számomra érthető és letisztult, a gazdag illusztrációk pedig a vizuális típusok számára még befogadhatóbbá teszik a leírtakat.

KÖNYVADATLAP

Lindsay Squire

Asztromágia

Ismeretközlő irodalom

176 oldal

Bioenergetic

Kapcsolódj össze a Nappal, a Holddal és a csillagokkal ebben a kezdőknek szóló, igéző asztrológiai útmutatóban, amelyet maga az Erdei Boszorka, a népszerű Természetmágia szerzője hozott el neked!

Az asztrológia az önmagunk és mások megismerését szolgáló csodálatos tudástár. Ha sikerül összehangolnod mindennapjaidat a csillagok mozgásával, benned is enyhülhet a 21. századra jellemző szorongás, megerősödhetsz, és a legboldogabb életedet élheted.

Ne aggódj, ha még csak most ismerkedsz az asztrológia vagy a boszorkányság világával: az Asztromágia neked is megtanítja, hogyan használd az egyszerű varázslatokat és az asztrológiát a jobb életért, az önszeretetért és az önelfogadásért, és miként vond be a csillagok erejét az életedbe és boszorkánymesterségedbe.

Tárd ki a mágia kapuját, tanuld meg összekapcsolni horoszkópod erejét az asztromágiával! Ismerd meg Nap-, Hold- és felkelőjegyedet, és fedezd fel, mi történik, amikor az asztrológia találkozik a boszorkánymesterséggel. A következő izgalmas témák várnak rád:

– Megtanulod, hogyan építsd be az asztrológiát a boszorkánypraktikákba.

– Részletesen bemutatásra kerül a 12 csillagjegy, a 9 égitest és a 12 asztrológiai ház.

– Megismered a Nap-, a Hold-jegyed, és az aszcendensed.

– Megtanulsz tájékozódni a horoszkópodban.

– Érteni fogod, mit jelent a retrográd mozgás, és hogyan éld túl (miközben erősödsz), amikor a Merkúr retrográdban van.

– Megtudod, hogyan használd az asztrológiát mágiád és öngondoskodásod eszközeként.

barátság • családregény • emberi sorsok

Lisa See: A lótusz leánya

2025. augusztus 10. •

Teljesen elmerültem ebben a könyvben. Régen tapasztaltam már, hogy egy történet ennyire letehetetlenné váljon. Bár a Tealevelek szárnyán után sejtettem, hogy nem fogok mellé, de arra nem számítottam, hogy A Lótusz leánya felülmúlja az előző könyvet. Lisa See regénye a Ming-kori Kínába repített, abba az időszakba, amikor a nők élete szűk keretek között zajlott, a falak mögött mégis tudás, erő és gyógyító jelenlét élt. Ez a könyv nemcsak olvasóként talált meg, hanem olyan emberként, aki maga is keresi a saját hangját. És talán épp ezért volt ennyire meghatározó élmény.

A történetről

A lótusz leánya egy fiatal lány, Tan Jün-hszian életét követi végig a 15. századi Kínában, a Ming-dinasztia idején. Jün-hszian nem mindennapi háttérrel indul: apai nagyanyja gyógyító, nagyapja pedig orvosként ismert és elismert férfi. A lány már gyermekkorától tanul, figyel, és hamar kiderül, hogy van érzéke a gyógyításhoz, ám a társadalmi elvárások hamar falat húznak köré.

A regény során tanúi lehetünk, hogyan próbálja egyensúlyba hozni saját örökségét és azokat a szerepeket, amelyeket a világ kijelöl neki: lányként, feleségként, anyaként, de közben gyógyítóként is.

Első benyomás

Az első oldalaktól kezdve tudtam, hogy most egy utazásra indulok. Tan Jün-hszian szemén keresztül kényelmes ritmusban fedeztem fel a Ming-kori Kína mindennapjait: a módos házak világát, a családon belüli hierarchiát, a nők helyét és lehetőségeit. Egyre jobban érdekelt, hogyan boldogul Jün-hszian ebben a zárt és elvárásokkal teli környezetben. Ami elsőre felkeltette a figyelmemet, az a női sorsok és az eltérő társadalmi rétegek közötti dinamika, az atmoszféra és a gyógyítás mikéntje, ezek együtt formálták bennem azt az érzést, hogy ez a történet több szinten is megszólít.

A női tudás

A regény egyik legerősebb vonala számomra az volt, ahogyan a női tudás öröklődése megjelent benne. A főszereplő édesanyja haláláig átlagos életet él, tanulja mindazon dolgokat, amit elvárnak egy engedelmes nőtől. De nagyszülei házában kinyílik előtte a világ: felismerik, hogy okos, jó felfogású gyerek, és bár még csak nyolc éves, nagyanyja elkezdi tanítani a női orvoslás fortélyaira.

A gyógyítás nem különleges adományként jelenik meg nála, hanem tanulható és továbbadható tudásként. Számomra fontos volt látni, hogy a tanulás nem kiváltság, hanem lehetőség nagyszülei házában, de még ez is bizonytalan és törékeny. Amint Jün-hszian férjhez megy, a tudásához való hozzáférés már nem rajta múlik, hanem azon, hogy a férje, az anyósa vagy akár a társadalom éppen mennyit hajlandó elviselni belőle.

Nekem a könyv leginkább feszült pontjai azok voltak, amikor világossá válik: még ha minden szándék és tudás benne is van, akkor sem biztos, hogy élhet vele. A császári udvarban való megjelenése különösen feszültségteli, egyszerre kihívás és komoly kockázat is. Mégis újra és újra visszatér a gyógyításhoz, mert ez az, ami őt önmagává teszi.

Barátság és női körök

Szerintem a könyv egyik legszebb vonala a Jün-hszian és Mej Ling, az ifjú bába közötti kapcsolat. Nem idealizált barátság, hanem olyasmi, amiben benne van az élet: különbségek, eltávolodás, újraközeledés, csendek, veszteségek. Eleinte tartottam tőle, hogy valami súlyos törés is bekövetkezhet közöttük, de a szerző nagyon finoman egyensúlyozott és ez tette valóságossá, átélhetővé.

Különösen tetszett, hogy a társadalmi különbségek nem ellenséggé tették őket, hanem új rétegeket adtak a kapcsolatukhoz. Mej Ling nemcsak szabadabbnak tűnt, de a valódi gazdagságot is ő hordozta könnyedségében, érzékenységében és abban, hogy képes volt jelen lenni. Jün-hszian zártabb közegből érkezik, mégis megtalálják azt a közös pontot, ahol segíteni tudnak egymásnak.

A regényben végig ott húzódik a női sorsok sokfélesége és az a szűk tér, amit számukra kijelöltek. A feleségek szerepe világosan körülhatárolt, a házasságokat közvetítők intézik, a döntés ritkán születik valódi választáson alapulva. Az ágyasok pedig mindennek a körnek a perifériájára szorulnak, és sokszor életük, helyzetük a feleség jóindulatán múlik. A nők világa a falakon belül zajlik, a „női szobák” között, ahol az együttélésből gyakran lesz hallgatás, rivalizálás, vagy épp drámába forduló intrika. A nők gyakorlatilag foglyok voltak a házban, ahol éltek, csak ritka alkalmakkor léphettek ki a kapun, akkor is a ház feje feleségének engedélyével.

Férfiak szerepe

Bár a regény férfialakjai nem állnak a középpontban, erősen meghatározzák Jün-hszian útját, néha csendes támogatással, máskor egészen nyílt korlátozással.

Különösen megkedveltem a nagyapját, akivel sajnos kevés közös jelenetet kapunk, de fontos alak marad az emlékezetben. Ő az, aki először ismeri el a lány tudás iránti fogékonyságát, és nem tartja méltatlannak, hogy egy kislány belenézzen az orvosi könyvekbe.

A férje már összetettebb figura. Nem akadályozza meg Jün-hszian törekvéseit, de nem is áll ki mellette egyértelműen. Egy kicsit érzem, hogy büszke erre a tudásra, de inkább azt keresi, hol tud ebből hasznot remélni. De legalább nem áll az útjába.

Az apja eleinte teljesen távol marad, talán érthető okokból. De amikor végül visszatér, és csendesen, tettekkel próbál segíteni, az nagyon erős pillanat volt számomra. Itt éreztem a feloldást, aminek bekövetkezésére annyira vártam.

És ott van a Hongzhi császár is, aki formálisan a legnagyobb hatalom birtokosa, mégis mintha nem rendelkezne valódi önálló gondolatokkal. Körülveszik tanácsadói, a babonák, hiedelmek, és ezek irányítják helyette a döntéseit.

Az igazi Tan Jün-hszian

Lisa See regényének főszereplője, Tan Jün-hszian nem kitalált alak: valóban élt a Ming-dinasztia idején (1461–1554) és nőként praktizált orvosként egy olyan korban, amikor ez egészen kivételesnek számított.

Tan Jün-hszian apai ágon orvoscsaládból származott: nagyapja elismert férfiorvos volt, nagyanyja pedig női gyógyítóként dolgozott. Nyolcéves korától kezdve tanulta a gyógynövények és a kezelések ismeretét. Bár később, házassága után korlátozták abban, hogy gyógyítson, nem hagyott fel a tanulással és az írással.

Egyetlen fennmaradt műve, a „Női betegségekről szóló feljegyzések” (Female Medical Cases / 女医杂言) negyven esettanulmányt tartalmaz, és ez az egyik legkorábbi ismert női orvosi kézirat Kínából. Lisa See kutatása is ezen az anyagon alapult: az író több éven át tanulmányozta Tan Jün-hszian életét, munkáit és korát, mielőtt megírta A lótusz leányát.

Ajánlás

Lisa See stílusára jellemző módon a történet rétegzett: egyszerre kapunk képet a korabeli orvoslásról, a női barátságokról, a házasság intézményéről és arról, milyen áron volt képes egy nő megőrizni önmagát egy férfiak irányította világban. Ahogy haladtam előre a regényben, egyre világosabbá vált, mennyi réteg bújik meg a történet mögött: tudás és elhallgattatás, barátság és veszteség, szabályok és azok csendes áthágása.

Ajánlom mindazoknak, akiket érdekelnek a női sorsok, a történelmi háttérbe ágyazott személyes utak, és azok a történetek, ahol a hangsúly azon van: mit jelent embernek, nőnek, tanulónak, anyának vagy barátnak lenni.

És azoknak is, akiknek néha emlékeztetniük kell magukat, hogy a belső tudás akkor is létezik, ha nem mindig engedik megmutatni.

Már mutatkoznak a tavasz első jelei, habár a szilva- és a vadalmafa virágait még fenyegeti a fagy. Ilyenkor van itt az ideje, hogy búcsút intsünk a múltnak, és üdvözöljük az új kezdetet, és én így is teszek. Elgondolkodom, hogyan tehetném hasznossá életem hátralévő részét. Amikor közel jártam a halálhoz, megleltem magamban azt a belső erőt, amelyről Nagymama mindig is tudta, hogy ott van bennem. Egyszer azt mondta, ha azt akarom, hogy meghalljanak, akkor beszélnem kell. Most pedig végre megértettem, hogy ha azt akarom, hogy bizonyos problémák megoldódjanak az életemben, olyan dolgokat kell megtennem, amelyekhez eddig nem volt bátorságom.

KÖNYVADATLAP

Lisa See

A lótusz leánya

Regény/Történelmi

456 oldal

Libri

Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket, akikhez férfi orvos akkoriban hozzá sem érhetett, és a pulzusukat is csak egy csuklójuk köré csavart rongyon keresztül tapinthatta ki.

Konfuciusz szerint „a művelt nő, értéktelen nő”, Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait.

A valós alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyukról.

családregény • énelbeszélő • felnőtté válás

Ann Patchett: A Holland Ház

2025. augusztus 06. •

Amikor elkezdtem A Holland Ház olvasását, éreztem, hogy ez valami más lesz, nem megszokott. Korábban már olvastam Ann Patchettől a Tom Lake-et, tudtam, hogy jól ír, hogy az ídősíkokat jól kezeli és kellő mélységet, rétegeket tud adni történeteinek. Viszont háromszor kellett nekifutnom ehhez a könyvhöz, mire túljutottam az első két oldalon. Éreztem, hogy ide több kell, hogy be tudjam fogadni a történetet.

A történetről

A középpontban egy testvérpár, Danny és Maeve áll, valamint egy különös ház, ami mindenki életére valamilyen hatással van, aki valaha belépett az ajtaján. A Conroy-család életét követhetjük nyomon öt évtizeden keresztül. Amikor a vagyonnal együtt a ház is elvész, a két gyerek egyedül marad, és rá kell döbbenniük, hogy csak egymásra számíthatnak. Ez a kötelék a magja a regénynek: hogyan lehet túlélni az elutasítást, továbblépni, ha minden összedőlt, és új életet kezdeni, együtt, egymást támogatva.

Első benyomás

Olvasás közben éreztem: ahogy ez a könyv is más, úgy az értékelésem, ajánlásom is egy kicsit másként fog íródni. Az erősen megrajzolt karaktereket és drámáikat nem lehet egy-két mondattal lerendezni. Annál is inkább, mert ez a lassú sodrású, tényszerűen elmesélt történet rengeteg kérdést vet fel olvasás közben, amik mellett muszáj megállni és válaszokat találni.

A Conroy-család igen diszfunkcionálisan működik. Külső szemlélő számára ez egy jómódú, jól elrendezett háztartásnak tűnhet: gyönyörű ház, jól tartott gyerekek, biztos háttér. Apa sokat dolgozik, anya eltűnt a képből és a családtagok nem kapcsolódnak egymáshoz rendesen. Danny narrációjából tudjuk meg, hogyan alakult ki az elválaszthatatlan a kötelék a testvérek között, hogyan került Andrea a családba, mekkora rombolást végzett és végül hogyan veszett el a vagyon.

Danny és Maeve

Maeve az idősebb testvér, aki vigyáz Dannyre és próbálja megteremteni számára azt a biztonságot, amit azelőtt nem kaptak meg. Számára sosem volt kérdés vagy választás Danny, egy belső reflexió volt a lényéből fakadóan. Teszi, mert meg tudja tenni és természete is ezt diktálja. Maeve alakja egy bástya, hatalmas erővel és tartással. Okos és önálló, mindenkivel szót ért és segít, ahol szükség van rá.

Danny teljesen másként működik: nem lát rá a dolgokra, ha nem mondják ki neki. Mellé mindig kell valaki, aki segít neki értelmezni a világot. És erre ott van mellette a nővére, hogy rámutasson az összefüggésekre. Danny orvosi egyetemet végzett, de apjához hasonlóan neki is az ingatlanokhoz van érzéke, noha az emberi kapcsolatokat ő is nehezen kezeli. Nála is felfedezhetőek az ismétlődő minták, akár a nővérénél.

Ketten együtt tökéletesen kiegészítik egymást és sosem mondanak le a másikról. Időnként visszatérnek a Holland Házhoz, leparkolnak az utca túloldalán és emlékeznek, vagy csak csendben figyelnek. Lassan feldolgozzák a múltat és fokozatosan eljutnak az elengedéshez is. Ez a látogatás-sorozat a regény egyik legszebb, leglíraibb motívuma: különös gyászfolyamat és felnőtté válás.

Ciryl, Elna és Andrea

Ciryl kiváló üzletember, de úgy tűnik, nem tudja, milyen jó apának, férjnek lenni, ezért menekül a szerep elől, távol marad a családjától. Nem tud kapcsolódni, nem tud lelki szempontból is biztonságot nyújtani, csupán előteremti az anyagiakat és azt gondolja, ez elég. Amikor jót akar, akkor is képes rossz döntéseket hozni, épp csak elrendezi a dolgokat, de nem lát mélyre, nem számol a követezményekkel. Ez gondolkodásmód vezet ahhoz, hogy Elna elhagyja, ő pedig a házba hozza Andreát.

Elnát nehéz megérteni, de ha eléggé kibontjuk a karakterét, meglátjuk, hogy mi az, ami annyira kivül tartotta a Holland Házból, ami elől menekülnie kellett. Bár mindig azt éreztem, hogy az őszinte beszélgetések sok bajt megelőzhettek volna, a regény egyik konfliktushelyzetét éppen az képezi, hogy Elna elhagyja a gyerekeit. Értettem őt, de nem tudtam feloldozni, ahogy a gyerekei is más szemszögből látták ezt a kérdést, illetve a környezete is. Teréz anyaként szent küldetéseket vállal, másokról gondoskodik, mikozben a gyerekeit hátrahagyja.

Andrea az új feleség, aki mindent uralni akar. Egyértelmű, hogy a félelem vezérli és emiatt rossz döntések sorozatába esik. Ha ő irányít, nem érheti veszteség, így hát mindent magához ragad, kinevezi Maeve-et főellenségnek, mert benne látja a legnagyobb veszélyt, akin nem tudja átvinni az akaratát. Maeve-nek tehát mennie kell, és ezzel a döntésével Andrea elindul a lejtőn, szép sorban mindenkit elveszít maga mellől.

Fiona, Sandy és Joclyn

Három nő, akik a Holland Házban dolgoztak. Bár nem központi figurák, de rajtuk keresztül is sok részletet tudunk meg a házról és lakóiról. Főként Elna történetéhez tesznek hozzá sokat. Ők emlékeznek Maeve gyerekkorára, így tudják, milyen terhet vett magára. Ők hárman olyanok, mintha őrzők lennének, akik a gyerekek életét tették könnyebbé, vigyázták és közben némán figyelték az eseményeket anélkül, hogy beavatkoztak volna.

Összegzés

Ann Patchett könyve nem csupán egy testvérpár története. Ez a regény az emlékezés és elengedés belső útja, amelyben a szeretet és a veszteség különös ritmusban váltakozik. A ház, amelyhez visszatérnek újra meg újra, mint utolsó biztos ponthoz az életükben. Próbálják megérteni, feldolgozni a múltat, hogy végül képesek legyenek elengedni és továbblépni.

A Holland Ház nem a cselekménnyel dolgozik, hanem az érzelmi dinamika finomságaival. Patchett mesterien bontja ki egy család történetét úgy, hogy közben az olvasó saját kérdéseivel is találkozik. A regény nem zárul le bennünk, tovább él, és nem azért, mert sok minden történik benne, hanem mert amit felvet, az nem enged el.

A regény egyik legárnyaltabb rétege, ahogy Ann Patchett megmutatja: a családi minták nemcsak ismétlődnek, de gyakran rejtetten élnek tovább. Elna a másokon való segítést választja gyermekeinek közelsége helyett, Maeve szinte észrevétlenül követi őt ebben, amikor életét Danny támogatásának szenteli. Danny pedig, bár azt hiszi, más utat választott, ugyanúgy az ingatlan világa felé sodródik, mint az apja, és ő is dönt mások feje felett, amikor házat vesz családjának a megkérdezésük nélkül. Ezek az ismétlődések érdekes visszhangként vannak jelen a történetben, amiket imádtam felfedezni.

Ajánlás

Ha szereted az olyan történeteket, amelyekb apró lépésekben tárják fel a múlt eseményeit, lassan kibontva vezetnek el meg a teljes képhez, akkor teljes szívemből ajánlom. Ha foglalkoztat, hogyan lehet felállni a nehéz helyzetekből, végigmenni a gyászfolyamatokon, ez a történet neked szól.

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik megérteni a miérteket, a visszatérő kérdéseket, amelyek gyerekkorunkból jönnek, és még felnőttként is ott dolgoznak bennünk.

Akkoriban nem sok szabadidőm volt, és azt a keveset nem akartam azzal tölteni, hogy ücsörgők azzal az átkozott házzal szemben, de itt kötöttünk ki: mint a fecskék vagy a lazacok, az ösztönös vonulási mintázatok tehetetlen foglyai. Úgy tettünk, mintha a házat veszítettük volna el, nem az anyánkat, nem az apánkat. Úgy tettünk, mintha azt, amit elvesztettünk, az a személy vette volna el tőlünk, aki még mindig ott élt a házban.

Hasonló könyvek:

Mindhárom olyan regény, amely az emberi kapcsolatok rétegeit, családi dinamikákat, múlt és jelen feszültségét dolgozza fel hasonló érzékenységgel:

Marilynne Robinson: Háztartás - Két árva lány és egy különc nagynéni története egy lassan kibomló, spirituálisan mély regényben.

Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton - Letisztult, szűkszavú regény anya és lánya kapcsolatáról, az el nem mondott dolgokról és az írás általi megértésről. Ugyanaz a belső csönd és lassú közeledés jellemzi, mint Patchett regényeit.

Jeanette Walls: Az üvegvár - Valódi, nyers és fájdalmas memoár egy különleges gyerekkorról, szülői hiányról, testvéri szövetségről és arról, hogyan lehet felnőni anélkül, hogy teljesen elhagynánk a múltat.

KÖNYVADATLAP

Ann Patchett

A Holland Ház

Regény

352 oldal

XXI. Század

A második világháború végén Cyril Conroy különös szerencsével egyetlen befektetésből fel tud építeni egy komplett ingatlanbirodalmat – családja a szegénységből egy pillanat leforgása alatt hihetetlen vagyon gazdája lesz. Első dolga, hogy megvegye a Holland Házat, a Philadelphia külvárosában álló fényűző villát. Meglepetésnek szánja a feleségének, de a ház megszerzése végül oda vezet, hogy Cyrilnek mindentől meg kell válnia, akit és amit szeret.

A Holland Ház történetét Cyril fia mondja el. Cyril két gyermekének testvéri kötelékét megerősíti, ahogy a vagyon elvész, ahogy ráébrednek, hogy csak egymásra számíthatnak.

Öt évtized krónikáját tartjuk a kezünkben, a paradicsom elvesztésének történetét, egy sötét, mégis valóságos tündérmesét – ezen keresztül Ann Patchett szülői szerepről, házasságról, a helyek szelleméről, a kapitalizmus természetéről és még egy sor dologról tesz fel bölcs kérdéseket, hogy az olvasó maga adhassa meg válaszait.

Ann Patchett a Tom Lake című New York Times #1 bestseller, és még további jó néhány regény és egyéb mű szerzője. Munkásságát többek között PEN/Faulkner, Women's Prize for Fiction és Book Sense – Az Év Könyve díjjal ismerték el. A Holland Házat Pulitzer-díjra jelölték. Műveit több mint harminc nyelvre fordították le, szerepelt a Time magazine a világ 100 legbefolyásosabb személyiségét egybegyűjtő listáján. Joe Biden amerikai elnök az amerikai kultúrához tett jelentős hozzájárulásáért National Humanities Medal kitüntetést adományozott neki. A Tennessee állambeli Nashville-ben él.

Amikor elkezdtem A Holland Ház olvasását, éreztem, hogy ez valami más lesz, nem megszokott. Korábban már olvastam Ann Patchett ől a Tom Lake -et, tudtam, hogy jól ír, hogy az ídősíkokat jól kezeli…

Anglia • könyvajánló • Next21

Julia Kelly: Az utolsó kert Angliában

2025. augusztus 03. •

Tulajdonképpen kételkedtem benne, hogy működhet ez a koncepció. Egy történet, ami egy kert megszületése, majd annak felújítása köré épül, nekem kevésnek tűnt, nem láttam benne potenciált. Julia Kelly könyvének címe is egy kicsit félrevezető, mert Az utolsó kert Angliában, bárhogy értelmezhető, talán többet is sugall, mint amennyit adni tud. A váltott szemszög és a több idősík viszont felkeltette az érdeklődésemet.

Azt tudtam, hogy a britek számára a kert nemcsak díszlet, státusz szimbólum, hanem hobbi, szenvedély is. A történelmi birtokok kertjei sokszor egyben műalkotások is, és számos birtokos nemcsak tulajdonos, de szenvedélyes kertész. Így hát kíváncsi voltam: vajon Julia Kelly története el tud-e vinni ebbe a világba? Meg tud-e mutatni valami többet annál, hogy ki mit ültetett el és mikor?

A történetről

Egy kert, három idősík, öt nő története.

1907-ben egy női kertépítő, Venetia Smith megbízást kap a Highbury-birtok kertjeinek megtervezésére és megépítésére.

1944-ben a ház katonai kórházként működik és kertjét fel kell ásni, hogy élelmiszert termesszenek benne a hadsereg számára. Diana, a ház úrnője és társai, Beth és Stella történetét követhetjük.

2021-ben a ház örökösei egy szintén női kertépítőt, Emmát bízzák meg azzal, hogy rekonstruálja az eredeti, Venetia-féle kertet.

Első benyomások

Nehéz kezdet volt, a könyv nem adott kapaszkodót. Az első 200 oldal lényegében eseménytelennek mondható, csak építkezik az írónő. Túl sok volt a szereplő és zavart, ahogy ugráltunk közöttük, miközben alig volt valami, ami magával tudott volna ragadni. Az volt a benyomásom, hogy a lassú felvezetés után alapos kidolgozás következik, a karakterek történetének kibontása és történetük lezárása is hasonló lesz.

Bővebben

Szerettem Julia Kelly írói stílusát, szépen ír, irodalmi igényességel fogalmaz, habár találtam egy súlyos hibát a könyvben, a 196. oldalon a lap alján, amikor Emmát Beth idősíkjára keveri és együtt említi a két szereplőt egy bekezdésen belül 1944-ben.

Ezek a női életutakról szóló történetek a kedvenceim közé tartoznak, az pedig csak tovább növeli az élményt, ha sok-sok évet átívelő eseménysorozat tanúja lehetek, és látom, hogy a szereplők sorsa hogyan fonódik össze. Ezt a modellt követte Az utolsó kert Angliában is, és úgy tűnt, az írónő minden karakterének meg akarta volna adni azt a figyelmet, amit megérdemelnek.

Adva volt a lehetőség, hogy megismerjük és megszeressük, megértsük ezeket a nőket, de ez most nem működött. Elindult egy ív, de valahol, valamiért félbemaradt, mintha elfáradt volna az alkotó, megunta volna teremtményeit.

Az öt nő közül leginkább Dianához tudtam kapcsolódni, az ő harcát tudtam átélni, megérteni. Talán azért mert ő kapta a legtöbb figyelmet és kidolgozottságot is, illetve rajta éreztem a legnagyobb terhet is. Viszont éppen az ő történetében éreztem a legjobban a kidolgozatlanságot, leginkább a gyász folyamatában, veszteségének feldolgozásában éreztem, hogy nem életszerű. Az érzelmek túlságosan elnagyoltak, nem volt meg az a mélység, amire szükség lett volna a hitelességhez.

A többi női alaknál megfigyelhető személyes harc tipikus problémákat mutat be a saját idősíkjaikban. Szándékosan nem mondom, hogy feldolgozás, mert ahhoz több kellett volna: Venetia, aki nőként próbál helytállni egy férfiak uralta világban; Beth, aki a helyét keresi, a közeget, ami befogadja; Stella, aki önállóságra törekszik; és Emma, aki az elvárások elől menekülve a saját maga útját szeretni járni.

Összegezve

Őszintén szólva meglepődtem, amikor véget ért a könyv. És leginkább azon, ahogyan. Nem volt feloldás, nem volt kiteljesedés. Egy könyvnél sem voltam ennyire zavarban, mint most. Hiányérzetem arra késztetett, hogy visszalapozzak, nem hagytam ki valamit? Nem lapoztam véletlenül kettőt valahol? De semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen ennek a történetnek nem volt íve.

A szépen megírt gondolatok között lehetett volna több is, de a szereplők sorsának hirtelen lezárása miatt nem volt meg az a kiteljesedés, amire szükség lett volna. Egy kicsit több figyelem és bátorság az írónő részéről, és akkor ez a koncepció működött is volna.

Ajánlás

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a több idősíkon futó, női sorsokat bemutató történeteket, és nem bánják, ha a cselekmény lassan hömpölyög.

Azoknak viszont nem fog maradandó élményt nyújtani, akik elmélyült karakterfejlődést, érzelmi kibontást vagy valódi feloldásokat keresnek.

Ha mindig szezonális zöldséget fogyasztunk, csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat.

KÖNYVADATLAP

Julia Kelly

Az utolsó kert Angliában

Regény

452 oldal

Next21

Napjainkban: Emma Lovett annak szentelte az életét, hogy elhanyagolt kerteket varázsoljon újjá. Most élete lehetőségét kapta: felújíthatja a Highbury-birtok kertjeit, amelyeket példaképe, Venetia Smith tervezett 1907-ben. Amint Emma egyre mélyebbre ás a kert múltjába, régóta lappangó titkok jutnak tudomására.

1907: Venetia Smith ambiciózus, tehetséges kertépítő, a hírneve is egyre gyarapszik, bankárok, iparosok, ügyvédek keresik meg, hogy vidéki házaikhoz látványos kerteket tervezzen. Amikor megbízást kap a Highbury-birtok kertjének elkészítésére, mindent elkövet, hogy sikerre vigye a feladatot. Ez a kert – és akiket e kert révén megismer – örökre megváltoztatja az életét.

1944: A Highbury falu szélén található farmgazdaságba érkezik Beth Pedley, a vidéki lány, akinek egyetlen vágya, hogy otthonra találjon. Stella Adderton, a szakács viszont alig várja, hogy távozzon a Highbury-birtokról, és nyomába szegődjön álmainak. A ház úrnője Diana Symonds, aki megözvegyült, és hiába próbál ragaszkodni a háború előtti életéhez: otthonát rekvirálták és kórházzá alakították, ahol sebesült katonák lábadoznak. Amikor a háború a Highbury-birtok kertjeit fenyegeti, Beth, Stella és Diana, ez a három nagyon különböző nő érintetté válik egy közös titokban, amely aztán évtizedeken át fennmarad.