Kadono Eiko: Kiki, a boszorkányfutár
június 22, 2025.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
2025. június 23.
•
.png "Daniel Keyes: Virágot Algernonnak")
Daniel Keyes klasszikusa, a Virágot Algernonnak az egyik legszomorúbb könyv, amit valaha olvastam, mert belülről feszíti szét a mellkasomat. Nem az fáj, ami történik, hanem az, ahogyan. Egy értelmi fogyatékos férfi, Charlie Gordon története a szellem felnövéséről és lassú visszazuhanásáról szól, miközben a világ kiméletlenül bánik vele akkor is, amikor gyerekes, és akkor is, amikor zsenivé válik.
A regény, ami belülről tör meg
Néha úgy érzem, túl sok történet próbálja hatásvadász módon borzolni az érzékeimet a kegyetlenségével, ez a könyv viszont a maga természetességével vezet rá a világ igazságtalanságára.Nem mindig van szükség sokkoló, erőszakos jelenetekre, drámákra; lehet úgy is mesélni, hogy közben észrevétlenül elültetnek bennem egy gondolatot, ami aztán gyökerezni kezd, szép lassan, amíg azt nem érzem, hogy ki akar törni belőlem. Daniel Keyes regénye pontosan ilyen. Amikor először olvastam, még nem tudtam, hová tart ez a történet, és mit mozdít meg bennem. Ahogy haladtam előre a történetben azt éreztem, hogy valami végérvényesen eltört bennem.
Erős érzelmeket mozgatott meg bennem ez a könyv, nem a klasszikus értelemben, nem azért, mert valaki meghal vagy elveszít valamit, hanem azért, mert úgy éreztem, együtt zuhanok Charlie-val, és közben egyre élesebb, kegyetlenebb lesz a világ körülötte és bennem is.
A pékség: a mindennapi kegyetlenség arca
Talán furcsa, de nem a tudományos kísérlet vagy az intelligencia röpke szárnyalása volt számomra a legmegrázóbb, hanem azok a hétköznapi jelenetek, amik egy pékségben történtek: a mindennapi megaláztatás pillanatai. Az a kiszolgáltatottság, ahogyan Charlie-t a kollégái „nevetség tárgyává” tették, miközben ő azt hitte, barátai vannak. Ezt a naiv hitét nézni volt talán a legnehezebb - hogy milyen őszintén próbál kapcsolódni, megérteni, szeretni.
Nem volt már mit mondanom neki vagy a többieknek. Egyikük sem nézett a szemembe. Még most is érzem a gyűlöletet. Azelőtt kinevettek, lenéztek a tudatlanságom és nehéz felfogásom miatt; most gyűlölnek a tudásom és értelmem miatt. Miért? Az isten szerelmére, hát mit akarnak tőlem?
A pékség számomra egy mikroszkóp alá tett társadalom, ahol minden apró gúny, minden lekicsinylő nevetés, minden „csak vicc volt” mögött ott lüktet a valódi szándék, a kirekesztés, a hatalomgyakorlás, a lenézés. És Charlie, aki eleinte nem is érti, mit nevetnek rajta, talán épp ezért tud olyan mélyen a szívembe férkőzni.
Szerethető és védtelen
Charlie Gordon az egyik legártatlanabb, legsebezhetőbb irodalmi szereplő, akivel valaha találkoztam. Ahogy olvastam, szinte testvérként, barátként, gyermekként szerettem őt. Olyan ember, akinek minden gondolata egy őszinte próbálkozás arra, hogy jobb legyen, szerethetőbb, hasznosabb. A kísérlet utáni intelligenciája mögött is ott marad ez a gyermeki vágy: hogy szeressék, hogy elfogadják.
Ahogy az értelme nő, úgy válik egyre világosabbá számára, hogy a szeretet nem mindig jószándékkal jön, és nem is mindig őszinte. A tragédia ott kezdődik, amikor megérti, mennyi mindenből kimaradt korábban, és hogy most már tudja, mit veszít el újra.
Algernon, a tükrözött sors
Algernon egy egér, akinek sorsa mégis összekapcsolódik az emberével. Soha nem gondoltam volna, hogy egy kísérleti állat ilyen mély érzelmi hatással tud lenni rám. De Algernon nemcsak „egér” ebben a könyvben: ő Charlie tükre. Kettejük kapcsolata valami egészen tiszta és szomorú. Amikor Algernon állapota romlani kezd, a feszültség már tapintható: tudjuk, mi következik, és Charlie is tudja.
És ez a tudás, hogy közeleg a vég, és hogy semmit nem tehet ellene - ez az, ami megviseli az olvasót. A regény egyik legfájdalmasabb pontja számomra az volt, amikor ráeszméltem: a tudás, amit Charlie megszerzett, nem felszabadította, hanem súlyként nehezedett rá. Nem boldogabb lett tőle, csak magányosabb.
Egy történet, ami nem hagy nyugodni
Sok könyv jó, sok könyv elgondolkodtat, de csak kevés marad velem évekkel később is úgy, hogy elég egy szó, egy utalás, és máris érzem azt, amit első olvasáskor. A Virágot Algernonnak ilyen könyv számomra. Mondanivalójával elérte, hogy belém égjen.
Mióta olvastam, másként nézek azokra, akik nem illenek a megszokott keretekbe. Másként figyelek azokra, akik nem tudnak úgy beszélni, úgy kapcsolódni, mint a többség. Daniel Keyes könyve nem csak Charlie történetét meséli el, rólunk is szól. Arról, hogyan viselkedünk azokkal, akik nem tudják megvédeni magukat, ahogy arról is, mennyire szükséges, hogy néha a fájdalom legyen a tanítónk.
Ajánlás: szívvel, de óvatosan
Ez a könyv nem való mindenkinek. Nem azért, mert nehéz vagy bonyolult, és még nem is csak azért mert fáj. Mert ha valóban beengeded magadba, meg fog törni. Ha viszont készen állsz erre a fájdalomra, ha keresed azokat a történeteket, amik tényleg megérintenek és sokáig veled maradnak, akkor ez a könyv neked szól.
Olvasd el. De készülj rá, hogy amikor leteszed, nem leszel egészen ugyanaz, mint előtte.
Az olyan intelligencia és műveltség, amihez nem társul emberi szeretet, az szart sem ér.
Daniel Keyes klasszikusa, a Virágot Algernonnak az egyik legszomorúbb könyv, amit valaha olvastam, mert belülről feszíti szét a mellkasomat. Nem az fáj, ami történik, hanem az, ahogyan. Egy értelmi…
.png)
Kadono Eiko: Kiki, a boszorkányfutár
2025. június 22.
•
.png "Kadono Eiko: Kiki, a boszorkányfutár")
Egy hétköznapi boszorkány
Kiki éppen tizenhárom éves, amikor útnak indul. Boszorkány, de egyébként olyan, mint egy hétköznapi kamasz, nem a világ megmentésére készül, csupán felfedezni szeretné azt. A családi hagyományokat követve elindul a világba, hogy megkeresse saját városát, ahol praktizálhat és megkezdheti önálló életét. Ez az ifjúsági regény az útkeresésről, a felnövésről, beilleszkedésről szól. Kadono Eiko meséje kedves, humoros és emberléptékű. Kiki történetét nem azért szeretem, mert elképesztő fordulatokat tartogat, hanem mert ismerős érzésekről mesél: magányról, reményről, a saját utunk kereséséről.
Cozy fantasy
Nem lehet elmenni amellett, milyen szerethetően otthonos ez a regény. A pékség illatai, a macska jelenléte, a város ritmusa mind hozzájárulnak ahhoz a „cozy” hangulathoz, amitől az ember legszívesebben bekuckózna olvasás közben egy bögre teával. Magam is vágyom rá, hogy egy olyan ember fogadjon az új helyen, ahova érkezem, mint O-Szono, aki még csak kezdő az anya-szerepben, de gondoskodik Kikiről, támogatja és segít neki felépíteni az életét. Otthonos érzés elmerülni ebben a lassabb, figyelmesebb világban, ahol az udvariasság, a kíváncsiság és a jó szándék éppolyan fontos, mint a seprű a boszorkánynak.
Kiki és Dzsidzsi, a társ
Amikor egy boszorkánynak lánya születik, keres egy kölyök macskát, hogy a két kicsi együtt nőjjön fel, hogy társak legyenek és értsék egymás nyelvét. Személyes kedvencem Dzsidzsi, Kiki fekete macskája, aki végtelenül hiú, de imádom a humorát. Van benne valami mélységesen emberi, ahogy ragaszkodik az otthonossághoz, fura elképzeléseihez és a hasmelegítőjéhez. Még ha közben morog is.
Kiki karakterében különösen megkapó az, ahogy a hibáival együtt is fejlődik. Amikor eltörik a seprűje, nem adja fel, hanem újragondolja, és beépíti a régi egy darabját az újba. Ez a rész nemcsak a praktikumról szól, hanem szép szimbóluma annak is, hogyan vihetjük magunkkal a múltunk hasznos részeit az újrakezdésbe. Modern boszorkány, aki nem mutat érdeklődést a régi praktikák iránt, valami egyedit keres és meg is találja, amikor megérkezik a tengerparti városba és vállalkozásba kezd.
Ez az a fajta finom írói gesztus, amitől a Kiki több lesz, mint gyerekkönyv: személyes útkeresésről mesél, a maga csendes és kedves módján.
Könyv vs. Ghibli
Sokan a Ghibli-anime révén ismerik Kikit; én is ott találkoztam vele először és azonnal beleszerettem a történetbe. Hayao Miyazaki gyönyörű filmje valóban életre kelti a repülés szabadságát, a barátság erejét és a folyamatot, ahogy egy kislány elindul a felnőtté válás útján.. Ám a film és a könyv hangsúlyai különböznek: az animében Kiki egészen más küldetéseken vesz részt, és sokkal nagyobb hangsúlyt kap a pacifista belső utazás, az önbizalom elvesztése és újraépítése, míg a regény inkább a praktikus mindennapokra, az önállóság apró lépéseire és a közösségbe való beilleszkedésre helyezi a fókuszt.
Míg a Ghibli-változat sokkal erősebben koncentrál a belső vívódásra és az önmagunkba vetett hit kérdésére, és egy romantikusabb, líraibb hangulatot áraszt, addig a könyv földközelibb, derűsebb és praktikusabb. Kiki kevesebbet vívódik, inkább kísérletezik, téved és tanul. A regény mintha azt mondaná: nem baj, ha nem vagy tökéletes, az is elég, ha haladsz és keresel.
Mese mindenkinek
A Kiki, a boszorkányfutár nem csak gyerekeknek szól. Sőt, talán felnőttként még többet ad: emlékeztet arra, milyen volt először albérletbe költözni, saját döntéseket hozni, vagy csak egyszerűen elindulni egy úton, amit senki nem készített elő nekünk.
Ez a könyv a finom varázslatok regénye; a süteményillat, a macskanyávogás és a szellőben repülő seprű mögött valójában egy nagyon is emberi történet lapul arról, hogyan találjuk meg helyünket a világban.
Ajánlás
Aki a történetet hozzám hasonlóan a Ghibli-animéből ismerte meg, annak érdekes élmény lehet a könyvet olvasni. Az anime színesebb, álomszerűbb, a könyv viszont sokkal hétköznapibb, de mélyebb rétegeket érint. Mások a próbák, más a világ hangulata, de a lélek ugyanaz: egy fiatal lány, aki helyet keres magának a világban. És ha szeretted a Ghibli változatát, ez a könyv olyan lesz, mint egy régi ismerős másik arca. Ha nem ismered, de vágysz valami könnyed, szívet melengető olvasmányra, amely mégis értéket hordoz, akkor is szívből ajánlom.
KÖNYVADATLAP
Kiki, a boszorkányfutár (Kiki, a boszorkányfutár 1.)
Regény/Meseregény
208 oldal
Ciceró
ISMERD MEG A JAPÁN GYEREKKÖNVET, AMELY MIJAZAKI HAJAO RAJZFILMJÉT IHLETTE!
Kiki, a kis boszorkány sosem futamodik meg a kihívások elől. Amikor betölti tizenharmadik évét, a boszorkányhagyománynak megfelelően útra kel, hogy egy új városban telepedjen le egy évre. Amikor Kiki Koriko tengerparti városába ér, biztos benne, hogy szívesen fogadják majd, ám a helyiek bizalmát nehezebb elnyerni, mint képzelte. Hűséges és pimasz macskájával, Dzsidzsivel az oldalán Kiki új barátokra lel, és megtanulja, hogy a varázslat a leghétköznapibb helyeken is virágozni képes. Kadono Eiko elbűvölő gyerekkönyve, melyben a mágia és a mindennapi élet bája keveredik, most Mayer Ingrid fordításában először olvasható magyarul.
Kadono Eiko csaknem kétszáz mű szerzője. Számos elismeréssel tüntették ki, köztük a Hans Christian Andersen-díjjal, a Kiki, a boszorkányfutár pedig az IBBY kiemelt műveinek listájára is felkerült. Japánban, Kanagava prefektúrában él.
Egy hétköznapi boszorkány Kiki éppen tizenhárom éves, amikor útnak indul. Boszorkány, de egyébként olyan, mint egy hétköznapi kamasz, nem a világ megmentésére készül, csupán felfedezni szeretné azt.…
.png)
John Steinbeck: Egerek és emberek
2025. június 17.
•
.png "John Steinbeck: Egerek és emberek")
Egy történet magányról, emberségről és egy darabka föld utáni vágyról
Nehéz könyv, de nem a nyelvezete miatt
Sokáig kerülgettem ezt a klasszikust. Tudtam, hogy nagyot üt, és megvártam vele azt a pillanatot, amikor el tudom viselni. Azt olvastam, az Egerek és az emberek nehéz olvasmány, és mivel már olvastam az Érik a gyümölcs című regényt, volt sejtésem, hogy mire számíthatok John Steinbecktől. De valójában nem a szavai, nem is a mondatszerkezete miatt nehéz, hanem a súlya miatt, amit hordoz. A fájdalom, ami a sorok közül lassan kiszivárog és megtalál. Akkor is, ha távolságot tartok. Akkor is, ha a lelkem mélyéig engedem. Akkor is, ha felkészültem rá.
Ez a kisregény alig száz oldal, mégis olyan mélységeket tár fel, amelyeket csak az tud és akar meglátni, aki épp készen áll. Vagy épp túl érzékeny ahhoz, hogy elkerülje. Olvasásomat hangos sóhajok kísérték, nem volt olyan oldal, amikor ne éreztem volna, hogy szeretnék elfutni a történet elől, mert sejtettem, végül hova fog megérkezni, egy ilyen történetnél ez nem is lehet másként.
A magány nyelve
Ez a történet gyökértelen emberekről szól. Vándormunkásokról, akik a nagy világválság idején egyik farmról a másikra sodródnak. Barátság nélküli férfiakról, akik nem ismerik a közelséget, csak az egyedüllétet. Életükben minden ideiglenes, átmeneti, még az érzelmi életük sem tud lehorgonyozni, mert körülöttük minden folyton változik. Emberek jönnek-mennek az életükben és ezt annyira megszokták, hogy nem alakul ki valódi közösség, amibe kapaszkodni tudnának.
A legmegrázóbb mégis az, hogy ebben a magányban is ott él valami ősi vágy: hogy valaki végre figyeljen rájuk. Meghallgassa a történetüket. Mert mindenkiben van egy darabka múlt, egy álom, egy vágy. Egy hely, ahova haza lehetne érkezni. Meghallgatni más történetét, ez hordoz egy pillanatnyi reményt, amikor érezni lehet a hasonló sorsokban az összetartozás szikráját.
George és Lennie
George és Lennie különlegesek ebben a világban. Ketten vannak. Társa egymásnak az ész és az erő, az óvatosság és az ösztön, a gondoskodás és a kiszolgáltatottság. Kapcsolatuk mégsem kiegyenlített, mert Lennie más és ezért George is más lesz mellette. Ők ketten a változót képviselik, mikor megérkeznek a farmra. Ők a szokatlant képviselik, mert a vándormunkások nem járnak párban, az magányos fajta. És emiatt kerülnek rögtön középpontba is, mert furcsa és különös párosuk máris felkelti mások érdeklődését. Túl sok lesz a kérdés, és az azokra adott válaszok kitágítják a határokat. Lennie pedig csak szűk határok között képes biztonságosan mozogni, neki keretekre van szüksége, amit George próbál tartani és nem rajta múlik, hogy ez nem sikerül.
Mindig van valaki az ilyen történetekben, aki nyugtalanságával előidézi a káoszt. Curley a farm tulajdonosának komplexusos, alacsonytermetű fia, mindent elkövet, hogy éreztesse fölényét a nála elesettebek fölött. Ő az a típus, aki folyton azt fűrkészi, ki az, aki nála gyengébb, akár fizikailag, akár mentális szinten, és Lennie jó célpont, könnyű belekötni.
A darabka föld
Ezeknek a vándormunkásoknak a kiszolgáltatottsága az életmódjukból ered. De aki még mer, az álmodik egy jobb jövőről: feleségről, családról, egy darabka földről, veteményes kertről és tengerinyulakról. Amikor ez az álom kezd közössé válni, olyan lesz, mint egy nagy lufi, ami egyre csak dagad és félő, hogy ki fog pukkanni. Visszatérő motívum, hogy George mesél Lennienek erről a jövőről, arról a biztonságról, amire mindannyian vágynak. Ez a nagy amerikai álom, ami ott van mindenki szívében, aki még nem adta fel. Néha valóra válik, néha pedig nem.
Láttam embereket, akik majd megvesztek a földéhségtől, de egy bordélyház vagy valami szerencsejáték mindig elvitte a pénzüket.
De nem csak erre vágynak. Az emberek keresnek valamit, ami elűzheti ezt a magányt: egy beszélgetést, egy emléket, egy egeret, egy kutyát vagy egy embert maguk mellé. Vagy egy Lennie-t. Mert a külvilág felé, érthetetlen Geroge döntése, hogy maga mellett tartja ezt a fogytékkal élő óriást, gondját viseli és megvédi. Talán maga sem tudja a választ, de belül érzi, hogy nem jó egyedül. Lennie az ő felelőssége, de vajon meddig lehet cipelni még ennek a súlyát?
Ajánlás
Az Egerek és emberek lelki tükröt tart elénk. Rövidsége ellenére nehéz, mert az életből merített igazságról szól. Az emberi természet mély rétegeit bolygatja meg: az erőt és a gyengeséget, a barátságot és az árulást, a reményt és a végzetet.
Csak akkor vágj bele, ha kész vagy érezni. Mert ez a könyv nem csupán olvasnivaló; ezt a könyvet át kell élni.
KÖNYVADATLAP
Egerek és emberek
Kisregény/Klasszikus
102 oldal
Könyvmolyképző
A kaliforniai Soledad közelében furcsa párt tesz le az autóbusz: George alacsony és fürge észjárású, társa, Lennie lomha, nehézfejű óriás. Egy közeli tanyára tartanak, munkát keresnek. Bár a tanya lakói és munkásai korántsem barátságosak, nincs más választásuk: itt kell maradniuk, ha meg akarják valósítani közös álmukat, hogy vegyenek egy saját tanyát, ahol majd önállóan gazdálkodhatnak. Lennie-t ártatlan együgyűsége folyton bajba sodorja, és George-nak igencsak észnél kell lennie, ha mindkettőjüket meg akarja óvni a következményektől. Barátságuk ritka kincs az őket körülvevő sivár, brutális világban, amely könyörtelenül megsemmisülésre ítél mindent, ami emberi. A szikár, minden sallangtól mentes, sodró erejű kisregény a nagy gazdasági világválság idején két vándormunkás tragikusan felemelő történetén keresztül mutatja be a modern társadalom elidegenedésének, az emberi kapcsolatok kiüresedésének pusztító hatását. Mondanivalója a mai napig sem veszítette el érvényét.
Egy történet magányról, emberségről és egy darabka föld utáni vágyról Nehéz könyv, de nem a nyelvezete miatt Sokáig kerülgettem ezt a klasszikust. Tudtam, hogy nagyot üt, és megvártam vele azt a pi…
.png)
E. M. Forster: Szoba kilátással
2025. június 15.
•
.png)
Zavaros gondolatok, hirtelen döntések
Őszintén szólva nem lettünk barátok Lucyval. Történetünk hősnője ugyanis látszólag bármennyire is a szabadság felé tart, számomra inkább egy kapkodó, érzelmileg éretlen, gyakran idegesítő karakterként jelent meg. Előítéletekkel érkezik Firenzébe, és ugyan megtapasztalja a másfajta élet lehetőségét, mégis rendre menekül az önismeret és a kommunikáció elől. Ahelyett, hogy kérdezne, csak hallgat. Ahelyett, hogy döntene, csak sodródik.
Talán épp ez Forster zsenialitása: hogy nem egy újabb tökéletes hősnőt alkotott, hanem Lucyt: bosszantó, hibákkal teli lányt, akiben természetesen ott van a változás lehetősége, de annak ára van. Nekünk, olvasóknak is.
Röviden a történetről
Egy fiatal angol lány, Lucy Honeychurch Firenzébe utazik kísérőnőjével, Charlotte-tal, ahol meglepő emberekkel, váratlan érzelmekkel és saját határaival is találkozik. Hazatérve eljegyzi magát egy hideg és kimért angol úrral, Cecillel, ám a firenzei tapasztalatok és a szívében feléledő, még ki sem mondott szerelem nem hagyják nyugodni. A történet Lucy útja a szabálykövető lányból a dönteni merő nővé válásig, miközben háttérként ott húzódik a XX. század eleji Anglia feszengő társadalma és a mediterrán szabadság ellentéte.
Firenze szabadsága, Anglia korlátai
A két helyszín kontrasztja látványos, de számomra mindkettő élvezhető volt. Firenze a maga meztelen Vénusz-képeslapjaival, napsütéses tereivel és szabad lelkű lakóival valóban a szenvedély és felszabadulás terepe. De épp így élveztem Anglia szabályozott, már-már komikusan feszes világát is. Forster mintha szándékosan rajzolná Angliát ilyen ironikus élességgel: a teázások, a rangsorok és a kispolgári feszengés mind-mind egy karikatúra részletei, amit Firenzével állít szembe.
És ebben a feszültségben mozdul valami Lucyban, ha nem is a leglogikusabb, de legalább valamilyen irányba. Ott él benne a kitörés vágya, bár még nagyon halványan éa bizonytalanul.
Cecil vagy George? Vagy inkább senki?
A regény egyik fő kérdése természetesen a választás a két férfi, vagy méginkább a két életforma között. Cecil, mint a konvenciók megtestesítője, rideg, leereszkedő, aki mellett Lucy sosem lehetne önmaga. Tökéletes feleségként, az elvárásoknak megfelelve, előre megtervezett életet élve, a társadalom által elfogadott módon.
George viszont szabadabb, önazonosabb, még ha nem is hibátlan. Mégis, miközben Lucy végül „jól” választ, az odavezető út számomra inkább volt zavaró, mint katartikus. Túl sok az elhallgatás, a félreértés, a szőnyeg alá söprés, a romantikus regényekből jól ismert klisés, hisztérikus huza-vona, itt szatírikus ábrázolással. De nem igazán talált el ez a szándék.
Miért nőietlen az összes nagyszerű dolog?Charlotte egyszer elmagyarázta neki az okot. Nem azért volt, mert a nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál; egyszerűen csak mások. Az ő küldetésük az, hogy másokat inspiráljanak nagy cselekedetekre, s nem, hogy ők maguk tegyék azt.
A változás belül kezdődik
Lucy Honeychurch nem tipikus hősnő. Nem is igazán szerethető, nincs mélysége. Ennek ellenére viszont érdekes. Ő az, aki zavarba jön a szabadságtól, aki inkább menekül, ha dönteni kell, és aki gyakran a társadalmi normák mögé bújik, ha visszariad saját gondolataitól. Mindeközben mégis ott lüktet benne valami, egyfajta érzékenység, egy másik élet reménye. Ez a regény legfontosabb belső konfliktusa: Lucy látja a kilátást, de sokáig nem meri kinyitni az ablakot.
A firenzei élmények, Mr. Emerson bölcsessége, George ösztönössége, sőt, még Charlotte hibái is mind-mind alakítják őt, gyakran öntudatlanul. Az olvasó néha türelmetlen lesz vele, jogosan, de ez a fajta bosszúság annak a jele, hogy valami valóságossal találkozunk: egy fiatal nő belső szabadságharca ezúttal inkább zavaros, fájdalmas, és sokszor nevetségesen emberi. Lucy végül nemcsak George-ot választja. Önmagát is. És ez a felismerés ad súlyt a regénynek.
– […] csak egyetlen tökéletes kilátás van: a kék ég a fejünk felett. A földön minden ennek a tökéletlen másolata.
Mellékszereplők, akik érdekesebbek a főszereplőnél
Meglepő, de sokkal jobban élveztem a mellékalakok, mint Lucy társaságát. Mr. Emerson például bölcsességével, szívből jövő gondolataival olyan karakter, akitől tanulni lehet. Charlotte kissé tragikus alak: életét végig az árnyékban élte, s most Lucy által szeretné visszanyerni az irányítást, de valahol saját magától is fél. Kicsit talán eltúlzott, de jól szolgálja a szatírát. Miss Lavish pedig a tipikus, független, szabadságát hirdető írónő, már-már egy picit karikatúrikus, mégis szerethető a maga módján. Ő pontosan azt hozza, amit vártam: ő valamennyiük közül a leginkább önazonos, nem törődik a társadalmi konvenciókkal, vibráló személyiség, a többség mégis elhatárolódik tőle. A regény tele van ilyen apró portrékkal, melyek kiszínezik a fő történet kissé suta alakulását.
Csapongó stílus, követhetetlen, mégis élő
Olvasás közben sokszor éreztem, hogy Forster stílusa csapongó, időnként nehezen követhető. Egy-egy fejezeten belül is váltogatja a hangnemet, narrációs fókuszt, néha egészen abszurd tempóban ugrik a történések között. Mintha nem is akarná, hogy nyugodtan szemlélődjünk, megpihenjünk egy-egy idilli képben, vagy kedves jelenetben. Legalább is bízom ebben a szándékosságban.
Ez nem minden olvasónak fog tetszeni, ahogy nekem sem tetszett mindig. De ettől függetlenül a regény mégis él, lüktet, nem hagyja, hogy kényelmesen beleüljünk az olvasói fotelbe. Folyton mozgásban tart.
Miért van helye az 1001 könyv listán?
Mert a Szoba kilátással nemcsak egy romantikus történet, hanem egy finom szatíra, amely észrevétlenül kérdőjelezi meg a társadalmi konvenciókat, a nemi szerepeket és az elvárt életutakat. Forster merész, de gyengéd kézzel mutat rá, milyen nehéz a szabadságot választani, különösen nőként, és különösen akkor, ha a világ udvarias mosollyal, de vasmarokkal tart vissza.
A regényben ott rejlik a XX. századi gondolkodásváltás előszelének rezdülése, és ez teszi időtlenné. Az 1001-es listán azért van helye, mert megmutatja, hogy a nagy változások nem mindig forradalmakban történnek, néha csak abban, hogy egy lány kimondja: „Nem ezt akarom.”
Ajánló
A Szoba kilátással nem egy egyszerű romantikus történet. Nem is egy teljesen kiforrott fejlődésregény. Inkább egy belső utazás, sok hibával, botlással, emberi gyarlósággal. Ha nem keresel tökéletességet, de nyitott vagy a szabadság és társadalmi szerepek kérdéseire, és szereted az ironikus, kicsit fricskázó történetmesélést, ez a könyv megér egy olvasást.
KÖNYVADATLAP
.jpg "E. M. Forster: Szoba kilátással")
Szoba kilátással
Regény
282 oldal
Menő Könyvek
A boldog békeidők. Lucy Honeychurch, az előkelő angol család sarja Firenze nevezetességeit látogatja sorra. Hogy az idegen környezetben nehogy csorba essék ártatlanságán, a lányt idősebb kuzinja, Charlotte néni kíséri. A Bertolini panzióban laknak, ám ablakukból nem tárul eléjük csodálatos kilátás, csak a belső udvar falait látják. A többi angol turistával elköltött közös vacsorán szóba kerül ez a kellemetlenség is, és Mr. Emerson, a segítőkész, ám különös úriember felajánlja, hogy cseréljenek szobát. A társaság vidéki kirándulásának alkalmával George-nak, Mr. Emerson heves természetű és romantikus lelkű fiának sikerül megcsókolnia Lucyt. Ám az éber Charlotte azonnal a tett színhelyén terem… s a románc, mielőtt valóban elkezdődhetett volna, már véget is ért. Odahaza Angliában Cecil, a mulya és sznob fiatalember eljegyzi Lucyt, s a jövendőbeli fiatalasszony kitartóan tűri vőlegényének szerencsétlenkedéseit. George-nek közben sikerül újra Lucy közelébe férkőznie, de a lány nem akarja elárulni valódi érzelmeit… Forster ebben az elbűvölő társadalmi vígjátékban oly finom eleganciával és eredetiséggel mutatja be a brit előkelőségek és kevésbé előkelőségek hétköznapjait, hogy az ember szinte rabja lesz ennek a nem mindennapi szerelmi történetnek. Lucy a még mindig élő viktoriánus társadalmi konvenciók és szexuális illemszabályok, valamint saját szívének sugallatai között őrlődik. Érzelmeinek változásait az író könnyedén felfűzött, finoman ábrázolt jelenetekben, kedves megértéssel tárja elénk. A nagyszerűen jellemzett szereplők pillanatok alatt rokonszenvesek lesznek, s a napsugaras élet természetessége hamar átragad az olvasóra is. S erre – mi tagadás – manapság is szükségünk van.
Zavaros gondolatok, hirtelen döntések Őszintén szólva nem lettünk barátok Lucyval. Történetünk hősnője ugyanis látszólag bármennyire is a szabadság felé tart, számomra inkább egy kapkodó, érzelmileg…
.png)
John Steinbeck: Érik a gyümölcs
.png)
Jean Webster: Nyakigláb Apó / Kedves Ellenségem!
.png)
Pearl S. Buck: A kínai rabszolgalány
.png)
Samantha Shannon: A Narancsfa-kolostor
.png)
Wass Albert: A funtineli boszorkány
.png)
Charlotte Brontë: Jane Eyre
.png)